Az építőipar áprilisban már növekedést mutatott, miközben a lakásépítési piac látványosan élénkül:
A gazdaság lefékezés mértékét eltérő mértékűnek látják a pénzügyi szereplők. A jegybank optimista, miközben az elemzők 3,8%-os, az Európai Bizottság pedig 7%-os visszaesést vár. A Sberbank Magyarország Zrt. Treasury vezetője a konszenzusnál enyhébb, 2,6%-os mérséklődést prognosztizál, aminek pontos mértéke a külpiacok és a hazai intézkedések függvénye lehet. A visszapattanást követően gyorsan nő a gazdasági teljesítmény, de a korábbi szintet nem éri el a Sberbank szakembere szerint.
A kormányzati döntések közül kiemelkedik a hitelmoratórium, emellett az állam bevállal az adóelengedésből és kiadásnövelésből származó költségvetési hiány révén egy további 1700 milliárd forintos hozzájárulást a gazdasági tevékenységhez, mivel ez az összeg bekerül a gazdasági vérkeringésbe.
További jelentős hatást gyakorol a jegybank hitelezést segítő intézkedési csomagja, amelynek tervezett értéke a 3250 milliárd forintot is eléri. A monetáris irányítás ezzel próbálja meg befoltozni a hiteltörlesztési moratórium okozta 2800 milliárd forintosra becsült lyukat, mert a bankrendszer számára kiesést jelentő óriástétel akár le is fagyaszthatja a hitelezést.
A hitelprogramok csak marginálisan javítanak az összképen, a kötvényvásárlási programok viszont jelentős támogatást jelentenek Horváth István szerint. Mindez azonban még mindig az optimista szcenárió. Amennyiben ősszel a mostanihoz hasonló új hulláma jön a járványnak, akkor a mostani legkeményebb jóslat, a 9%-os visszaesési várakozás lehet az általános elképzelés.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







