A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 74 264,68 ponton zárta a hetet, a múlt péntekihez képest 852,93 ponttal, 1,16 százalékkal nőtt.
A legrosszabbra készül a magyar lakosság: elindult a felhalmozás, már ennyi az átlagos tartalék
Noha a takarékoskodás általánossá vált, a magyarok mégis kevesebbet tudnak félretenni és egyre inkább a rugalmas, azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresik egy kutatás szerint. A szakértők arról nyilatkoztak, a terület legnagyobb kihívása, hogy leszámoljanak a hiedelemmel, miszerint kis összegekkel nem éri meg belevágni a megtakarításba.
2022 vége és 2023 eleje jelentős változásokat hozott a befektetési és megtakarítási piacon. A gazdasági bizonytalanság hatására a lakosság elkezdte visszafogni költéseit, amit az OTP Bank Öngondoskodási Index kutatása is alátámaszt. A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 96 százaléka csökkentette kiadásait a bizonytalan időkben, ezzel párhuzamosan pedig 63 százalék úgy gondolta, hogy egyre fontosabb félretenni és előre gondolkodni a jövőbeni anyagi biztonság érdekében.
A megtakarítók számának folyamatos növekedését az OTP Bank egy másik, tavalyi, megtakarítási szokásokat vizsgáló kutatása is igazolja. A felmérésben azokat az 500 ezer forint feletti megtakarítókat kérdezték, akik rendelkeznek legalább egy banki megtakarítási termékkel. Ez a réteg a két évvel korábbi méréshez képest kibővült, a korábbi 16 százalék után jelenleg a 18-65 éves lakosság 20 százaléka (nagyjából 1,3 millió fő) sorolható ide.
Fokozódott a bizonytalanság a magyar lakosság körében a hazai és nemzetközi gazdasági helyzettel kapcsolatban, egyre többen szeretnék rugalmas, azonnal hozzáférhető formában tartani a megtakarításaikat. A spórolás általánossá vált, de a többség kevesebbet tud félretenni, mint korábban. Az 1 millió forint alatti megtakarítók között vannak legnagyobb arányban olyanok, akik inkább megtakarításaik csökkentését, mintsem növelését tervezik, vagy várhatóan erre kényszerülnek majd
– mondta el az eseményen Takács Domokos, az OTP Bank Daily Banking területének vezetője.
A kutatásból az is kiderült, hogy részben a megtakarítást újonnan elkezdők miatt, részben a kedvezőtlenebb gazdasági helyzet hatására csökkent a 3 millió forint feletti megtakarítók aránya. Nőtt emellett azok aránya, akik csak általános tartalékkal rendelkeznek (42%), vagyis konkrét célok nélkül vésztartalékként tekintenek a pénzükre. Jelenleg a megtakarításokat érintő kihívás a magas inflációs környezet, a betéti állomány lemorzsolódása, és a pénzügyi ismeretek hiánya.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A megtakarítások területén le kell számolni azzal a mítosszal, miszerint nem érdemes kis összegeket megtakarítani, mert több vele a „macera”, mint amennyit megtérülést eredményez. Érdemes mielőbb elkezdeni a rendszeres megtakarítást, akár egészen kis értékben is, hiszen ahogy a mondás is tartja: sok kicsi sokra megy. Az OTP Bank pénzügyi partnerként olyan megoldásokat kínál, amelyekkel segítséget nyújt a megtakarítási életút elején járó ügyfeleknek is
– nyilatkozta Fabriczki Rita, az vállalat Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment terület vezetője.
A 2022-es Öngondoskodási Index eredményei alapján az látható, hogy a lakosság majdnem fele nem tudja kezelni a kis összegű megtakarításokat, ezért otthon, vagy csak látra szóló egyenlegen tartják pénzüket. A megtakarításukat otthon tartók és a bankszámlán látra szóló egyenleggel rendelkezők egyaránt 43-43 százaléka azért teszi ezt, mert túl kevésnek ítélik az összeget.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.