17 °C Budapest
Hungary, Budapest, lion statue on Chain Bridge,

Fogatlan oroszlán lett a szuperállampapírból: de akkor mibe érdemes pénzt menekíteni 2023-ban?

2023. január 13. 13:04

Indulásakor még jogosan kapta meg a szuperállampapír nevet a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), hiszen akkor az évente majdnem 5 százalékos fix hozam még kifejezetten vonzó volt. Viszont ez azóta sem változott, a 20 százalék feletti infláció mellett pedig ez már vaskos negatív reálhozamot jelent. Így most sokaknak érdemes elgondolkodni az alternatív befektetési lehetőségekről.

2019-es bevezetésekor az volt a MÁP+ újdonsága, hogy a 3 százalék körüli infláció mellett pozitív reálhozamot biztosított. Öt évre átlagosan majdnem 5 százalékos hozam már akkor sem tűnt kimagaslónak, de legalább a bankbetétek folyamatos elértéktelenedése, és a nulla kamatok mellett nem veszítettünk rajta. Emellett előnye a konstrukciónak, hogy bármikor minimális költséggel visszaváltható, nem kell vele várni az évfordulóig - áll az elemzésben, amit az Aegon Alapkezelő munkatársai készítettek a Pénzcentrumnak.

Nagyrészt ezeknek volt köszönhető, hogy rögtön ráaggatták a “szuperállampapír” nevet és folyamatosan emelkedett az eszközben elhelyezett vagyon. Ennek köszönhetően a csúcson, 2021 végén több mint 6000 milliárd forint volt a MÁP+ állománya, vagyis a lakossági befektetők gyorsan rátaláltak az állampapírra. Ezután aztán egy év alatt megfeleződött az állomány, most már 3000 milliárd alatt van

- mondták az elemzők.

Ennek oka, hogy tavaly ilyenkor 8 százalék körüli infláció mellett sokan még jogosan reménykedtek abban, hogy csak átmenetileg lesz negatív a reálhozamuk, nem érdemes rögtön visszaváltaniuk a papírokat. Legutóbb, novemberben viszont már 22,5% volt az infláció, ami kövér veszteséget jelent az 5 százalékos éves kamat mellett reál értéken, ráadásul a várakozások szerint 2023-ban tobábbra is magas, 15-18 százalék lehet az éves átlagos infláció. Vagyis tartósan jelentős negatív reálhozamot lehet elérni az egykori szuper lakossági eszközzel, ez pedig egyre többeket terelhet másfelé.

Mozdulni, de merre?

Persze nem biztos, hogy érdemes rögtön eltávolodni a lakossági állampapíroktól. A MÁP+ eddigi állománycsökkenése is elsősorban átáramlást jelentett a többi lakossági termékbe, elsősorban az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírba (PMÁP).

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A hírek szerint 2023-ban az adósságkezelő egyrészt egy fix kamatozású új termékkel készül, másrészt pedig ahogy folytatódik a pénz kiáramlása a MÁP+-ból, előbb-utóbb várható majd annak átárazása magasabb kamattal. Vagyis idén is érdemes lehet a lakossági állampapírokra is figyelni

- hívták fel a figyelmet. A MÁP+-ból kiáramló tőke akár más eszközökben is keresheti a helyét. Jelenleg például az intézményi piacon is jóval magasabb, többnyire 10 százalék feletti hozamokat látunk. Ez pedig azt jelenti az egyre kevésbé vonzó szuperállampapír helyett reális alternatívát jelenthetnek a kötvényalapok is, vagy akár más befektetési alapok is.

Persze gondolkodhatunk más eszközosztályban is, aki mondjuk a részvények vagy a nyersanyagok áremelkedésében bízik. Ezeknek azonban a kockázata is magasabb, érdemes abból kiindulni, hogy aki eddig állampapírt vett, az a biztonságot tartotta szem előtt és ezen nem akar változtatni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 12. 08:52
Bognár Tibor a 2010-es években egy ideig a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA)...
iO Charts  |  2026. április 11. 15:38
Ez a legjobb részvénykereső A fiscal.ai egy olyan részvényszűrő szolgáltatás, amelyet mesterséges in...
Holdblog  |  2026. április 11. 11:08
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára ma...
Összkép  |  2026. április 11. 00:20
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarorszá...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 12. vasárnap
Gyula
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?