Reagált a 2025-re kimutatott, több mint 123 millió forintos jövedelmét ért kritikákra Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.
Ebben a megyében keres a legjobban egy bolti eladó: nem a fővárosban a legjobbak a bérek
A megyék boltos eladóinak bérei egy kivétellel elmaradnak az országos átlagtól. Budapesten is. Novemberre persze majdnem mindenütt emelni kellett év közben is, visszaköszönt a munkaerőhiány. A bolti eladók megyés bérollója 118 ezer forint, Fejér és Nógrád között - írja a blokkk.com.
2021 novemberében a boltos eladók havi bruttó átlagkeresete 325 ezer forint volt, júniusban még csak 289 ezer forint. Hiába, a visszaerősödött munkaerőhiány megdolgozta a boltos javadalmazást is, emelni kellett a béreket, különben nem lett volna, aki a polcra való árut emelgetné. Egy évvel korábban, 2020-ban 275 ezer forint volt az éves átlag a bolti eladók körében, a novemberi pedig 302 ezer forint. Ebben az évközi mozgásban már a remélt felfutó karácsonyi bevásárlási láz, a készülődés is benne volt (ami azután mérsékelt íven mozgott csak a járvány miatt akkor), de ez minden esztendő történései közé tartozik a boltos világban. És az országos átlagtól a fizikai dolgozók körében 20 ezer forinttal még mindig elmarad a boltos eladók keresete, de ez azért kisebb a korábbiaknál, néhány ezressel.
A boltos eladók bérében egy-egy megye gazdasági fejlettsége a döntő, nyilván a vásárlóerő, népességszám, közlekedési viszonyok, vagy éppen az idegenforgalom mellett. Így nem véletlen, hogy Fejér megyét Budapest és Pest megye követi. Veszprém helye az élbolyban a balatoni ingatlanpiacot is követi, hiszen sokan választották állandó lakóhelyként a tópartot. Somogy is az első felében tanyázik a sorolásnak.
A határ közelsége is számít, nyilván Vas, vagy Győr-Sopron megyékből csak egy ugrás átjárni akár ingázva is a szomszéd boltjába dolgozni, de Komárom megyében is ügyelnie kell erre a boltosnak a béralkuban. Bár jócskán alábbhagyott a bevásárlóturizmus az országszélen, de azért ez is számít egy keveset, például Csongrádban. Békés, Hajdú, Nógrád a sorolás végén találtak helyett, ez az elmúlt évekhez hasonló képet jelent:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







