Gyerekkorában bizonyára mindenkinek volt valamilyen gyűjteménye, ki az autóskártyákért, ki a vasút modellekért volt oda. A Forbes magazin összegyűjtött néhány különlegesebbnek számító kollekciót, melyek közül akad olyan is, amely komoly vagyonokat ér!
Talán maga a gyűjtemény összeállítója, Walter Husak sem sejtette, hogy évekkel később a több száz darabból álló aprópénzgyűjteménye tíz millió dollárnál is többet hoz majd a konyhájára. Az eladás mellett akkor döntött Husak, mikor már csak egyetlen amerikai érme hiányzott a gyűjteményéből, ez azonban 700 ezer dollárba került volna.
Talán ennél is furcsább, de mindenképp helyigényesebb hobbi a traktorok gyűjtése, egy 64 éves farmernek mégis 30 darab állt a földjén, amíg településének vezetői úgy nem döntöttek, hogy el kell adnia őket, így még idén aukcióra bocsátja többségét, kivéve azokat, amikkel még édesapja dolgozott a földjeiken.
A különféle film-, illetve mesehősök szintén sok gyűjtő kedvencei, így például Joseph Maddalena-é is, aki az Óz a csodák csodája című mese szinte már minden szereplőjét és annak minden kellékét beszerezte, a madárijesztőtől a boszorkány seprűnyeléig.
Akadnak a pop-kultúráért, és filmes hősökért rajongó gyűjtők is, így például az ingatlanmágnás Anthony Pugliese is, aki nemrégiben vált meg kollekciójától, hogy egy üzleti vállalkozást beindítson. Ebben olyan darabok szerepeltek, mint egy Elvis által szívott szivarvég, vagy Mel Gibson kardja a Rettenthetetlenből, egy Superman kosztűm, melyeket sorra 1200, 25 ezer illetve 45 ezer dollárért adott el. De az Ózból ismert Keleti boszorkány kalapjáért is 110 ezer dollár sikerült bezsebelnie.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Talán keveseknek jutna eszébe, hogy a repülőkön található "egészségügyi" tasakokat gyűjtse, egy svéd férfinek, Rune Tappernek mégis ez az ötlete támadt 10 évesen, mikor először lett rosszul repülés közben, persze ezt az első tasakot nem tartotta meg, azóta viszont 1200-nál is több zacskója van, 474 légitársaság gépéről, és 133 országból, amit honlapján (sicksack.com) is bárki megtekinthet.
Meglepő vagy sem, bizony léteznek már olyan aukciók is, melyek kifejezetten kutyákkal kapcsolatos tárgyakat, műalkotásokat vonultatnak fel. Ilyen például a Bonhams-é, ahol tavaly egy amerikai gyűjtő 70 darabból álló kollekcióját értékesítette, amelyben olyan darabok szerepeltek, mint a windsori herceg kutyájának egyszer használt nyakörve.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







