12 °C Budapest

Sikerült a rekord a Fundamenta-Lakáskassza Zrt-nél

Pénzcentrum
2007. február 7. 14:00

Töretlen, és a korábbiakat felülmúló fejlődés, valamint az ügyféligények szerinti termékportfolió bővítés - sommásan ez jellemezte a Fundamenta-Lakáskassza 2006-os évét. Az eddigi eredmények alapján erre az évre a tavalyi eredményeket is felülmúló célokat tűzött ki a Fundamenta.

Sikeres volt az elmúlt esztendő

Új, alacsonyabb kamatozású és magasabb hitelösszegű lakástakarék termékcsaládot vezettünk be 2006 derekán. Bővítettük a közvetített termékportfoliót két hitelkártyával, s egy folyószámlacsomaggal. A Fundamenta-Lakáskassza elsőként vezette be az online szerződéskötést, a kombinált termékek értékesítése során a Fundamenta vált a legnagyobb hitelközvetítővé az év során, a társaság által közvetített jelzáloghitelek értéke több mint kétszeresen meghaladta a 2005. évit. Az értékesítés minden tekintetben rekordokat döntött, így beigazolódott a 2006. eleji prognózis. Az intenzív értékesítés eredményeként már tavaly év végén megszületetett az egymilliomodik Fundamenta-Lakáskassza szerződés.

Gyarapodó betét- és szerződésállomány

Betét- és szerződésállományunk alakulására két tényező hatott. Az egyik csökkentő hatású, a másik növeli az összeget. Csökkentő módon hat mind a betét- mind a szerződésállományra az, hogy 2006 során is folyamatosan jártak le a 4-5, vagy az éppen 8 éve kötött lakástakarék szerződések. Ilyenkor megtörténik az ügyfeleink által gyűjtött megtakarítások, az állami támogatások, és az ezen tételekre jóváírt kamat kiutalása, így ennyivel csökken a betétállomány. Ezzel szemben ügyfeleink 2006-os havi befizetései pedig növelték ezt a tételt. Ügyfeleink számának aktív növekedésével betétállományunk 80,99 milliárd forintról 97,5 milliárd forintra gyarapodott, amely 20,4 százalékos növekedés, az előző évihez képest.

A szerződésállományt ugyancsak csökkentik a lejáró lakástakarék szerződések, míg a növekedést az új ügyfelek által kötött üzletek szerződéses összege jelenti. A Fundamenta-Lakáskassza szerződésállománya tavaly év végére 742 milliárd forintra nőtt, a 2005 végi 544 milliárdról, így a növekedés 36,4 százalék lett.

Meghatározó szerep jut a jövőben a lakástakarék finanszírozásnak

Másként értelmezve a szerződésállományt elmondható, hogy a 2006. év végi adatok alapján a következő 8 éven belül, 742 milliárd forint összegben vásárolnak, illetve újítanak fel, és korszerűsítenek lakásokat, házakat Magyarországon, csupán a Fundamenta-Lakáskassza szerződéseknek köszönhetően. Ennek nagyobb részét már 5 éven belül felhasználhatja a lakosság erre a célra. Ez természetesen akkor igaz, ha a megtakarítások, az állami támogatás és a kapott kamatok mellé a Fundamenta által nyújtott hiteleket is igénybe veszik ügyfeleink.
"Jelenleg a lakástakarék piaci lefedettség Magyarországon mintegy 10 százalék körül alakul, s ennek számottevő növekedése várható a következő években, amikor egyre meghatározóbb lesz az öngondoskodás szerepe Magyarországon, amely ma már elengedhetetlenül szükséges" - mondta Dr. Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Lakástakarék szerződések minden mennyiségben

Túlteljesítette a terveit az új lakástakarék szerződések eladása terén a Fundamenta-Lakáskassza. A tavaly év eleji sajtótájékoztatón elhangzottaknak megfelelően 2006 valóban sikerév utáni rekordévvé vált, mivel az értékesítési teljesítmény, szerződéses összegben számolva, 76 százalékkal 284,95 milliárd forintra nőtt. Szerződésszámban a növekedés 52 százalék volt, azaz 2006 folyamán mintegy 117 ezer új lakástakarék szerződés született a Fundamenta-Lakáskasszánál. Ez annyit jelent, hogy az év minden napján mintegy 320 új Fundamenta-Lakáskassza szerződést kötöttek ügyfeleink.
Ezen belül különösen jelentőséggel bír, hogy az ügyletekben csak kis hányadban szerepelnek közműszerződések, s az ügyletek túlnyomó többsége nagyobb szerződéses összegű, egyedi szerződésekből áll, így az átlagos szerződéses összeg 1,55 millió forintra nőtt (2005-ben 1,24 millió volt).
Elmondható, hogy minden korábbi, negatív véleménnyel szemben - a tények alapján - a valóság az, hogy a lakás-takarékpénztári piac továbbra is rohamosan fejlődik.

A növekedés ára és hozadéka

A gyors növekedés befektetést igényel, ám a jövőbe való befektetés már 2007-ben megtérül. Bár a Fundamenta-Lakáskassza éves üzemi eredménye valamivel elmarad a 2005-ös szinttől (az üzemi eredmény 2006-ban 249 millió forint lett, míg 2005-ben 369 millió volt), ám ennek szerencsére éppen a kiugró értékesítési tevékenysége az oka, azaz, a költségek terven felüli növekedése a lakástakarék szerződések terven felüli növekedésével függ össze. Ennek a hozadéka pedig, hogy 2007-ben már egy sokkal nagyobb állomány termel majd profitot a Fundamenta-Lakáskassza számára. Tehát a tegnapi többletkiadás ez esetben egy mai és jövőbeni többletbevételt hoz.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mindemellett a Fundamenta-Lakáskassza mérlegfőösszege tavaly meghaladta a százmilliárd forintot (2006 végén 105,5 milliárd volt). A társaság tőkehelyzete pedig továbbra is stabil.

Főszereplő a lakáshitel közvetítésben

A lakáshitel közvetítés terén tavaly a Fundamenta-Lakáskassza egyértelműen megszerezte a piacvezető szerepet. Társaságunk e téren tavaly fél év alatt meghaladta az igen jónak mondható 2005-ös egész évi teljesítményt, s év végére több mint megduplázta azt. A közvetített lakáshitelek állománya 2006-ban 55,24 milliárd forint lett, s ez az éves terveket is messze felülmúlta. A tavaly közvetített hitelek száma több mint tízezer darab volt.

Cross selling: kedvezően fogadták ügyfeleink a hitelkártyákat

A lakáshitel közvetítésen túl több ezer biztosítást és mintegy húszezer hitelkártyát adott el a Fundamenta-Lakáskassza tavaly. A cross selling eladások összesített darabszáma meghaladta a 40 ezret, ami több mint harmincezer darabbal, másként nézve 329 százalékkal múlja felül a 2005-ös, mintegy tízezer darabos eladást.

Fundamenta Személyi Bankár: a sikerek hálózata

A SZEB létszáma folyamatosan növekedik, jelenleg mintegy 1500 aktív főt számlál, így mára az egyik legnagyobb pénzügyi közvetítéssel foglalkozó hálózattá vált. A létszám mellett a képzés és az ügyféligények szerint kialakított, és folyamatos bővítés alatt álló termékportfolió biztosítja, hogy a SZEB értékesítési teljesítménye évről évre meghaladja a korábbit. Az értékesítési trend pedig folyamatos, növekvő.

A 2007-es tervekről

A Fundamenta-Lakáskassza idei tervei között szerepel új bankok bevonása a partneri körbe, az ügyfélközpontú termékportfolió bővítés, a Fundamenta Személyi Bankár hálózat további fejlesztése, valamint az értékesítési teljesítmény fokozása.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem