Korábban már utaltam arra, hogy az opciók esetén nagyon fontos a belső volatilitás (implied volatility) figyelemmel követése, és hatásának vizsgálata. A belső volatilitás vizsgálata esetén arra is fény derülhet, hogy egy adott opcióban inkább vevők, vagy eladók vannak.
Abban az esetben, ha nő a belső volatilitás, és az opcióban megfelelő forgalom is van, akkor elmondhatjuk, hogy a vevők egyre magasabb árat fizetnek az opciókért, és így nő az opció belső értéke, vagyis a növekvő belső volatilitás vételekre utal.
Ezzel szemben a csökkenő belső volatilitásból eladói nyomásra gyanakodhatunk.
Ha ezt a két tényezőt egybevetjük a forgalommal, és az adott opció nyitott kötésállományának változásával, akkor a következőket állapíthatjuk meg:
1. Ha nő a belső volatilitás, nő a forgalom, és nő a nyitott kötésállomány, akkor vételek vannak.
2. Ha csökken a belső volatilitás, nő a forgalom, és csökken a nyitott kötésállomány, akkor eladók vannak.
3. Ha nő a belső volatilitás, nő a forgalom, és csökken a nyitott kötésállomány, akkor az opció kiírók zárják a pozíciójukat, veszik vissza az opciós shortot.
4. Ha csökken a belső volatilitás, nő a forgalom és nő a nyitott kötésállomány, akkor a piaci szereplők inkább kiírják az opciókat (optionwrite, shortolják az opciókat.)
Ebből is látható, hogy az opciós piacon a nagy vevő, vagy eladó nem tud "elbújni", mert a belső volatilitás változásával nyomot hagy maga után.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az opciók esetén fontos ismérv a nyitott kötésállomány (open interest). Ez nem más, mint az egy adott pillanatban nyitva lévő long, és short pozíciók.
A nyitott kötésállomány természetesen változhat is egyik napról a másikra.
Nő abban az esetben, ha egy új long, és egy új short pozíció keletkezik.
Csökken, ha egy régi longot, és egy régi short pozíciót zárnak.
Változatlan, ha egy új long keletkezik, és egy régi longot lezárnak.
Változatlan, ha egy új shortot nyitnak, és egy régi shortot visszavesznek
Debreczeni Csaba
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







