Ezeken a magyar munkahelyeken nagy leépítés jöhet ősszel: csak pár szektor úszhatja meg?
A belföldi cégek ötöde tervez csak munkaerő-felvételt csak az év végéig, tehát nagyobb mértékű lehet a leépítés, mint a létszámbővítés.
Legfrissebb híreink karrier témában: munka, iskola, állás, karrier. Mik ma Magyarországon a legjobban fizetett szakmák? Mekkora az átlagfizetés? Mi a helyzet a hazai oktatással? Tőlünk megtudhatod!
A belföldi cégek ötöde tervez csak munkaerő-felvételt csak az év végéig, tehát nagyobb mértékű lehet a leépítés, mint a létszámbővítés.
675 ezer forintos, azaz jelenlegi árfolyamon átszámolva 1700 eurós bért ígér egy álláshirdetés, ami Ausztriába toboroz magyar munkavállalókat.
A munkavállalók fele nem tudja, mi a feladata és ez milliókba kerülhet a cégeknek.
Már több mint kétezer álláskereső elhelyezkedését segítette az augusztusban indult program.
A vezetés bízik abban, hogy a rendkívüli támogatás segítséget jelent a munkavállalók növekvő költségeinek fedezésére.
A magyar dolgozók 70 százaléka semmilyen bérkompenzációt nem kap munkahelyétől az infláció miatt, 41 százalék pedig nem is számít rá.
A négynapos munkahétről és a legnagyobb munkaerőpiaci kihívásokról kérdeztük Friedl Zsuzsannát a Magyar Telekomtól.
Idén nem csak a kenyér ára nőtt 64%-kal, hanem a pékek fizetése is szinte duplázódott.
A jelenlegi nehezített helyzetben annak jártunk utána, hogy a vidéki munkáltatók hogyan állnak hozzá a változásokhoz és milyen lépésekre készülnek, hogy mérsékeljék a terhet.
Hiába ajánl egy gyártó vállalat az átlagosnál magasabb fizetést, emellett számos juttatást, egyre nehezebb betanított munkásokat vagy szakembereket találni.
Csalódást és frusztrációt okoznak a munkavállalóknak a nem környezetbarát irodák.
Nemsokára kezdődnek a bértárgyalások a 2023-as minimálbérről, azonban a jelenlegi infláció mellett nem lesz könnyű dolga az egyeztetésben résztvevő feleknek.
Készítettek egy friss elemzést a különböző felsőfokú végzettséggel és szakmai ismerettel rendelkező munkavállalók bérigényeiről és pályaorientációjáról.
Rengeteg betöltetlen állás van a Magyar Postánál, azonban a fizetések nem túl vonzóak.
A Magyar Telekom 3 milliárd forintot ad a dolgozóinak infláció miatti bérkorrekcióként, melyet 2022. harmadik negyedévében fizetnek ki.
Hiába öltött sosem látott mértéket a munkaerőhiány Magyarországon és tükröznek a hivatalos adatok teljes foglalkoztatottságot, felmondási hullám következhet.
Most szeptemberben több mint 70 ezer hallgató kezdi meg a felsőoktatási tanulmányait, ami fontos lehetőségeket rejt a munkaadók számára.
Végül nem lesz vasutas sztrájk hétfőn, viszont a szakszervezet szerint a későbbiekben esélyes, hogy munkabeszüntetést tartanak a mozdonyvezetők.
A kereskedelem, az autóipar, a mezőgazdaság, az építőipar vagy a szállítmányozás ma már elképzelhetetlen lenne megfelelő képesítéssel rendelkező gépkezelők nélkül.
Még mindig kihat a munkáltatókra, hogy a járványhelyzet alatt visszavettek a toborzásból. Erre keresnek most megoldást.
Egy cég gördülékeny működéséhez elengedhetetlen, hogy a fizetésen és a juttatásokon felül ne törődjenek a dolgozók lelki egészségével is.
Az utóbbi két év komoly kihívásokat támasztott a vezetők elé, és egyre jobban előtérbe kerül a munkavállalók mentális egészsége.
A megemelkedett bér pozitívan befolyásolta a fiatalok munkáltatóikról alkotott képét, nőtt a lojalitásuk és a szakmai hozzáállásuk is javult.
Oroszlánidomár, űrhajós, tűzoltó vagy katona – ezekről gondolná az ember, hogy veszélyes szakmák, pedig ennél jóval hétköznapibb munkák hordozzák a legtöbb veszélyt.