A szakember kiemelte, hogy a mai nyelvtanulók komolyabban veszik a tanulást, mint a korábbi generációk.
Megszólalt az iskolaszövetkezet: ilyen fizetéssel csábítják most melózni a magyar fiatalokat
A diákok már nem csak a nyári hónapokban, de ősszel is élnek a munkalehetőséggel. Az átlagos diákmunkás órabér meghaladta nyáron az 1500 forintot is, árulta el Kott Zoltán a Meló-Diák Holding vezérigazgatója.
A Meló-Diák több mint 1000 partnerénél 14-18 ezer diák dolgozott a nyáron; ebben az időszakban a diákszövetkezeten keresztül munkát vállaló fiataloknak 4,887 milliárd forint munkabért fizettek ki; a ledolgozott órák száma 3,234 millió volt, az átlag órabér meghaladta az 1500 forintot - közölte Kott Zoltán, a cégvezérigazgatója az MTI-vel.
Az iskolaszövetkezet által 2021 végén készített felmérésben a válaszadók csaknem háromnegyede mondta azt, hogy szívesen dolgozik tanulás mellett. A mostani, bizonytalanabb helyzetben ez az arány már feltehetően magasabb; a kiadások - például az albérleti díjak - olyan ütemben emelkedtek, hogy valószínűleg egyre több az olyan főiskolás és egyetemista, aki rendszeres munkával egészíti ki bevételeit - mondta a vezérigazgató.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







