Öt százalékkal nőttek a reálbérek májusban

Pénzcentrum
2014. július 18. 14:03

Májusban 5 százalékkal emelkedtek a reálbérek éves összevetésben, amit az infláció teljes eltűnése segített. A január-májusi időszakban emellett 153 600 forintot kapott kézhez egy teljes munkaidőben foglalkoztatott - családi kedvezményre nem jogosult - átlagos magyar munkavállaló.

Infláció nélkül szépen nő a reálbér

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a versenyszektorban a bruttó bérek továbbra is 4 százalék körüli éves dinamikával emelkednek, az áprilisi 4,3 százalékos növekedést májusban 4,2 százalék követte. A reálbérek ismét nagyon jól alakultak, hiszen a fogyasztói infláció teljesen eltűnt az elmúlt hónapokban. A májusi -0,1 százalékos éves infláció mellett a reálbérek 5,0 százalékkal emelkedtek a nemzetgazdaság szintjén. Ez tavaly október óta nem látott csúcs.


Az év első öt hónapjában a nem közfoglalkoztatás keretében dolgozók 246 700, a vállalkozások 252 400, a költségvetésben dolgozók pedig 234 700 forint bruttót kerestek átlagosan. A közfoglalkoztatottak ennek pusztán a töredékét, átlagosan bruttó 77 600 forintot kaptak. A nemzetgazdaság szintjén, a családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 153 600 forint volt átlagosan ebben az időszakban. Ezen belül a fizikai munkát végzők csak 103 800 forintot vihettek haza, míg a szellemi foglalkoztatásúak 209 000 forintot. A nettó bérek egyébként 2,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

A pénzügyi és biztosítási tevékenységet végzők keresnek a legjobban
Most sem változtak a legjobban és legkevésbé jól fizető ágazatok. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágában voltak a legmagasabbak: 497 100 forint, ezt az információ és kommunikáció (461 900 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte 416 600 forinttal. A legkevesebbet a humán-egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók kapják, pusztán bruttó 140 500 forintot. De rosszul keresnek a szálláshely-szolgáltatásban és vendéglátásban dolgozóik is, aki 152 600 forintot kaptak átalgosan. A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat pedig 168 600 forint bruttót fizetett átlagosan.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58