16 °C Budapest

Még hogy a magyar nők egyenlők a férfiakkal: itt a bizonyíték, hogy ez nem igaz

2021. március 1. 11:01

A világ egy tetemes részével szemben Magyarországon kimondottan egyenlőnek számítanak a nők és a férfiak. Egy friss ranglista szerint azonban, hazánk előtt mégis áll 19 ország, ahol még jobb a helyzet. Ezek pedig jellemzően mind európai országok. A most vizsgált egyenlőségi aspektusok vizsgálatakor kiderült az is, hogy a nők miben szenvednek súlyos egyenlőtlenséget a férfiakkal szemben Magyarországon. A problémát a munka világában, ezen belül is a keresetekben kell leginkább keresni.

Egy hét múlva, március 8-án tartják a Nemzetközi nőnapot, ami a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja. Ennek apropóján a Világbank kiadott egy friss tanulmányt, amelyben a világ országait rangsorolja a nők helyzete alapján. A kiadvány legfőbb kérdése,

azonos jogok és lehetőségek illetik-e meg a nőket az élet különböző területein, mint a férfiakat,?

A ’Women, Business and The Law 2021’ kötet összesen 8 dimenzióban vizsgálja a nők helyzetét, úgy mint:

  • mobilitás,
  • munkahely,
  • fizetések,
  • házasság,
  • szülőiség,
  • vállalkozás,
  • eszközök (tulajdonjog),
  • nyugdíj.

Ezekben pedig olyan kérdésekre keresi a választ, mint például a nők ugyanúgy választhatnak-e lakóhelyet, mint a férfiak, vannak-e jogszabályok például a munkahelyi szexuális zaklatás ellen, előírja-e törvény, hogy azonos munkáért ugyanannyi pénz járjon a nőknek és férfiaknak vagy például, hogy jár-e a nőknek legalább 14 hetes szülés utáni fizetett szabadság. A dimenziókban egyenként 100-100 pontot lehet összesen elérni, amiknek összesítésében derül ki az egyes országokhoz tartozó végső pontszám (0-100). 

Nők egyenjogúsága

A Világbank által vizsgált 190 ország közül, mindössze 10 érte el a nők és férfiak teljes egyenjogúságát jelentő 100 pontot a kiadvány listájában. Ezek az országok Kanada kivételével minden európai országok voltak, úgy mint: Belgium, Franciaország, Dánia, Lettország, Luxembourg, Svédország, Izland, Portugália és Írország. 

A 100 pontos országokat sorrendben a 97,5 pontos országok követték, ezekből összesen 9 volt, ami szintén mind európai volt, az egyetlen kivételt Új-Zéland jelentette. A 19 legegyenlőbb országok után következtek a 96,9 pontot elérő országok. Ezekből számszerűleg 5 volt, Ausztrália, Ausztria, Magyarország, Norvégia és Szlovénia. Mindez pedig azt jelenti, hogy bár a teljes egyenlőség sajnálatos módon még mindig nem adatott meg hazánkban sem a nők és férfiak között,

Magyarország a világ 3. leginkább egyenlő nemzetei között tartható számon a világon.

A fent már ismertetett 8 vizsgálati dimenzió közül Magyarország 7-ben a maximálisan elérhető 100 pontot kapta. Egy volt, ahol a kiadvány hiányosságokat fogalmazott meg, az pedig a fizetések dimenziója volt. Itt Magyarország a 100-ból összesen 75 pontot kapott. Ugyanis hazánkban nem teljesül makulátlanul az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elve a gazdasági szereplők minden szegmensében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez pedig a gyakorlatban azt is jelenti, hogy bár Magyarország a nők és férfiak közötti egyenlőséget tekintve a 3. legegyenlőbb országok közé tartozik, mégis van nálunk összességében 19 ország, ahol a nők egyenlőbbnek számítnak az üzlet és jog világában. 

Női egyenlőség a világban

A Világbank által vizsgált 190 ország közül csupán 39 ország ért el 90 fölötti pontszámot a 100-ból. Az utolsó ilyen éppen keleti szomszédunk, Románia. Érdekes ugyanakkor, hogy innentől lefelé is bőven találni olyan országokat, amikről elsőre, anyagi jólétük okán nem feltételeznénk, hogy a nők ennyivel egyenlőtlenebbek mint a férfiak. Ilyen ország például Svájc (85,6), de például északi szomszédunk, Szlovákia (85) is. 

80 pont alatt ugyanakkor csak egyetlen európai ország szerepel az listán, Ukrajna 79,4 ponttal. Szomszédunktól ráadásul még jobban lemaradva szerepel az összesített világranglistán Oroszország, a maga 73,1 pontjával. A lista legvégén 4 olyan ország szerepel, ami még a 30 pontot sem érte el a Világbank listáján, ezek csökkenő sorrendben Qatar (29,4), Szudán (29,4), Kuwait (28,8) és Jemen (26,9).

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem