2020. szeptember 27. vasárnap Adalbert
HR Centrum

Küszködnek a családok: nem mindegy, milyen ceruzát visz az iskolába a gyerek?


Olló, ragasztó és számolókorongok - ez csupán néhány termék a sok közül, amit egy elsős kisdiáknak be kell szereznie az iskolakezdésre. A tanévkezdés főleg a többgyermekes családoknak jelent nagy anyagi gondot. Bár előbb érkezik a családi pótlék, nem árt tartalékolni, hiszen bőven lesz még mire költeni szeptemberben is.


Már csak két hét és kezdőik a 2017/2018-as tanév. Az ilyenkor felmerülő plusz iskolakezdési költségek pedig számos család kasszáját jelentősen megterhelik - derül ki a Fővárosi Szülők Egyesületéhez beérkező panaszokból. Ez nem lehet véletlen, hiszen még egy spórolós iskolakezdés is 20-40 ezer forintba kerülhet gyermekenként.

KATTINTS! Változásokkal indul az új tanév: ezt minden szülőnek tudnia kell

De ezt bizonyítja az Ökumenikus Segélyszervezet 2000 fő részvételével készült reprezentatív felmérése is. A kutatás alapján ugyanis a gyermekes háztartások 46 százalékára jelentős, nehezen megoldható terhet rónak az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek, 5 százaléknak vállalhatatlanul nagy terhet jelent, 37 százalék jelentős költségnek tartja, de ez nem okoz különösebb problémát, 9 százalék pedig nem tartja jelentős kiadásnak.

A tanévkezdéskor felmerülő költségeket a megkérdezettek 87 százaléka önerőből fedezi, ezen belül a gond nélkül finanszírozók aránya 34 százalék, a más fontos kiadásokat csökkentők aránya 53 százalék. A megkérdezettek 34 százaléka az élelmiszerre fordított kiadásait csökkenti, 22 százalék a kötelező csekkek befizetésén spórol, 4 százalék pedig hitele törlesztésén is.

A legnagyobb terhet az új ruhák, cipők beszerzése jelenti a válaszadók 60 százalékánál, az iskolatáska megvásárlása 42 százaléknak, az írószerek beszerzése 34 százaléknak jelent gondot. A tornafelszerelés, valamint a különórák, korrepetálások fizetése a felmérésben résztvevők 23-23 százalékának okoz problémát - írja az MTI.

Hatalmas különbségek vannak

A füzetek és a tanszerek árai idén ugyan nem emelkedtek, de jelentős különbségek vannak: füzetből találhatunk például 50 forintos, de 500 forintos darabot is. Az pedig természetes, hogy a szülők mindenből a legjobbat szeretnék a gyermeküknek. Persze az ár nem feltétlen utal a minőségbeli különbségre, sokszor csak például a füzetek borítója különbözik, de a bennük lévő papír ugyanaz.

Nagy gondot jelent az is, hogy számos olyan iskola akad, ahol előírják a gyermekeknek még azt is, pontosan milyen márkájú ceruzát, vagy vonalzót vigyenek a gyerekeknek

- mondta el a Pénzcentrumnak Keszei Sándor, a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért sajtószóvivője.

Hogyan lehet spórolni?

Az iskolakezdés költségei egyébként az első, az ötödik és a kilencedik osztályban a legmagasabbak, hiszen ilyenkor több új tanszerre, esetleg új ruhákra is szükség lehet. Ettől függetlenünl azonban nem érdemes mindig mindenből újat vásárolni. Például egy még be nem telt tavalyi füzet is jó szolgálatot nyújthat az idei tanév kezdetén.

A tanszervásárlást pedig érdemes az utolsó napokra hagyni, hiszen ilyenkor akár a 40-50 százalékos akciók sem ritkák az áruházakban.

A legütősebb akciókért KATTINTS IDE!

A családi pótlékot érdemes beosztani

A korábban megszokott szeptember eleji kifizetések helyett az idei évben is már pár nappal előbb: augusztus végén megérkezhet a családi pótlék. Így az utolsó nyári hónapban az iskolakezdés előtt kétszer kapnak majd pénzt a családok. Ez persze nagy segítség lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy szeptemberben is számos plusz kiadással kell majd számolni. A tanszervásárlás csak egy része az iskolakezdési kiadásoknak, hiszen szeptemberben kell befizetni:

  • az ebédpénzt,
  • az iskolai kirándulásokat,
  • az osztálypénzt,
  • és az esetleges korrepetálásokat is.

Ne felejtsük el a támogatásokat

Bár nem kötelező, de az iskolakezdés közeledtével a munkáltatóknak lehetősége van a dolgozó szülőket utalvány formájában támogatni egy általuk megszabott összeggel. Fontos változásnak számít idén, hogy eltörölték a hagyományos iskolakezdési támogatás felső összeghatárát, bár várhatóan az eddigi 30 ezer forint körüli maximális összegnél nem nagyon fognak többet adni a munkáltatók. Erről bővebben IDE KATTINTVA olvashatsz.

Néhány önkormányzattól pedig egyszeri alkalommal, de akár rendszeres gyermekvédelmi támogatást is kérhetünk szociális rászorultság alapján. Fontos tudni, hogy ez a támogatás sem kötelező, de érdemes utánakérdezünk az illetékes önkormányzatnál.

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Kíváncsi vagy, mennyiért vehetsz fel 2 millió forint személyi kölcsönt? Segítünk! Kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Már repkednek a 100 ezres bírságok: könnyen megüthetik a bokájukat a háztulajok
Magyaroszágon évente több ezer köbméternyi illeglis hulladékot rak le a lakosság, melynek elszállítása komoly gondot okoz a hatóságoknak. Kevesen tudják, de akár 100 ezer forintos bírsággal is sújthatja őket a hatóság.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2020. 09. 26. 09:16
A motiváció vs demotiváció dialektikája... (avagy a húzd meg - ereszd meg művészete...:-)))

Meg is lepett, meg nem is a demotiválásról írt rövid szösszenet iránt támadt érdeklődés...

legacykft
2020. 09. 25. 09:00
Hányszor csináljátok még, ami nem működik?

Nem sikerült? Meg kell próbálni újra! Logikusnak tűnik, mégsem mindegy, hogy hogyan csináljátok:...

perfekt
2020. 09. 23. 07:46
Fontos változás a tárgyi illetékmentesség szabályaiban

Ajándékozással, illetve örökléssel történt vagyonszerzés esetén az illetékekről szóló 1990....

coachco
2020. 09. 22. 20:36
Szakmai vita? Arra nincs idő. Csapjunk össze, küzdjünk meg egymással!

  Még mindig bízom a világbékében, bár mostanában egyre nehezebb. Azt látom, hogy a srácok...

hrdoktor
2020. 09. 21. 04:59
A túl sok munka egészségügyi kockázatai

Ha túl sokat dolgozunk, testi és mentális egészségünk bánhatja. A rengeteg munka okozta túlhajszoltság...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos

Tesco

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó