2020. december 4. péntek Borbála, Barbara
HR Centrum

Bizonytalan helyzetben több tízezer magyar család: nem lesz, aki ellássa őket


A magyar egészségügyben számos terület küzd szakemberhiánnyal: kórházi és háziorvosi állások tartósan betöltetlenek, ápolókból folyamatos a hiány, a gyógyszerészek, és asszistensekből szintén többre lenne szükség. Nincs ez másként a védőnői körzetekben sem, csak erről ritkábban esik szó.

Csecsemőkortól egészen a gyermek 6 éves koráig, illetve az iskolavédőnői tevékenységet folytatók még tovább részt vesznek a gyermekek egészségügyi ellátásában, és a kismamák, anyukák gondozásában is. A Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) mottója nem véletlenül Védőnők az egészséges boldog családokért - a kisgyermeket nevelő családok egészsége ugyanis nagyban a védőnői szolgálat felelőssége is. Azonban a szakemberhiány ezen a területen megoldhatatlan problémának tűnik.

2017-ben a regisztrál üres állások száma megközelítőleg 400 volt, azonban rengeteg körzetben már hosszú évek óta helyettesítéssel oldják meg a szakemberhiányt a MAVE által korábban közölt adatok szerint. Így hivatalosan nem számít betöltetlennek - helyettesített körzet persze lehet tartós távollét, vagy szülési szabadság, GYED/GYES miatt is, viszont a betöltetlen és helyettesített körzetek száma együttesen 999 körzetet tesz ki. Az egyesület úgy tudja,

a 2010-es évek elején még 200-250 között volt az üres álláshelyek száma, amely 2016 végére 400-ra emelkedett.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a Pénzcentrum kérésére azt közölte, 2020-ban hozzávetőleg jelenleg 3292 területi védőnő és 893 iskolavédőnő tevékenykedik aktívan a védőnői ellátásban és 293 db területi védőnői körzet és 45 db iskolai védőnői szolgálat betöltetlen. A helyettesítéssel ellátott területi védőnői szolgálatok száma 448 db és 61 db iskolai védőnői szolgálatot látnak el helyettesítéssel.

Ezek szerint a betöltetlen álláshelyek száma csökkent 2017 óta, viszont a helyettesített körzetek száma nőtt. Azt pedig nem lehet tudni, hogy hány olyan védőnői körzet van, ahol a dolgozók nem helyettesítenek, hanem másodállásban dolgoznak. A helyettesítéseket a védőnők pedig egyéni megegyezés szerint, de nem egy teljes fizetésért végzik a körzetekben - így a helyettesítés a fenntartók számára (önkormányzatoknak, kórházaknak) jobban megéri.

Arra vonatkozóan, hogy jelenleg hányan dolgoznak aktívan védőnőként, "hozzávetőleges" szám áll rendelkezésre, tekintettel a helyettesített és betöltetlen szolgálatokra, hiszen lehet olyan védőnő, aki főállása mellett nem egy, hanem esetleg több szolgálaton is helyettesít, figyelembe véve a heti maximális 60 órás munkarendet

- írta magyarázatul a NEAK arra, hogy miért csak megközelítőleg tudják közölni az adatokat. Vannak tehát, akik több körzetben is ellátnak helyettesítést, több állásban vannak, illetve vállalkozóként végzik a tevékenységüket, róluk azonban nem szólnak a statisztikák. Így feltételezhető, hogy a hiány nagyobb, mint amit a betöltetlen és helyettesített körzetek adataiból ki lehet olvasni.

Ezen pedig az új egészségügyi törvény sem fog segíteni, sokkal valószínűbb, hogy rontani fog. A szakdolgozók egy része úgy nyilatkozott, hogy el fogja hagyni a pályát - mivel az orvosokkal együtt el kell szenvedniük az új törvény hátrányait, előnyt viszont - mint a rendkívüli béremelés - nem látnak belőle. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kampányba is kezdett, hogy megmaradjon az a kevés előny, ami ezzel a szakmával jár.

Az új törvény egyrészt arra sarkallhatja a jelenleg védőnőként dolgozókat, hogy hagyják el a pályát és megakadályozza őket másodállás vállalásában, amelyek tovább növelik a betöltetlen körzetek számát. Ezen túlmenően egyes intézkedések nem teszik vonzóvá pályaválasztás szempontjából sem a védőnői hivatást.

Egyelőre úgy tűnik, hogy az orvosokat, egészségügyi dolgozókat összefogó (szak)szervezetek nem elégedettek az új törvénnyel, amely tovább súlyosbíthatja az egészségügyi ellátórendszer jelenleg is fennálló problémáit. Természtesen a dolgozókra gyakorolt hatás a legközvetlenebb, de nem szabad elfelejteni: az ellátórendszer működésképtelensége a lakosságot is sújtani fogja. A szakemberhiány már eddig is súlyos probléma volt, azonban jelen állás szerint még kevesebb orvos, ápoló, védőnő láthatja majd az eddigi feladatokat - amelynek végső soron a gondozottak és betegek látják kárát.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Súlyos problémára világított rá a járvány második hulláma: ideje észbe kapni!
Egyre többen keresnek olyan megoldást, melyben biztonságba érzik saját magukat és a családtagjaikat.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

AKI VÁLASZOL...
HRBLOGGER
hrbonbon
2020. 12. 04. 00:21
Adventi ajándék egypercesek - 4. nap

„Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog...

perfekt
2020. 11. 30. 08:13
Összefoglalás az adótörvények változásairól

A Magyar Közlöny 2020. évi 261. számában – 2020. november 26-án – megjelent a „2020. évi...

hrdoktor
2020. 11. 30. 05:05
Hogyan kerüljük el a home office buktatóit?

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan kényszerülnek újra home office-ba. És bár...

vezetoi-coaching
2020. 11. 28. 12:45
Siker és kudarc energetikai alapon... kvalitatív hipotézis...

Hipotézis, magyarázó elmélet, nem kell elfogadni, inkább gondolati keret, de helyesen használva...

coachco
2020. 11. 27. 16:39
Nézzünk ki a köd mögül!

Napok óta ül rajtunk a köd. És most nem csak képletesen. "Őszi reggel járok a szabadban,De hiába...

legacykft
2020. 11. 27. 08:52
Teremts kapcsolatot kíváncsisággal!

Az emberek közötti kapcsolatteremtés legkézenfekvőbb és legközvetlenebb módja a beszélgetés....

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk