Horváth tapasztalt politikusnak számít. 1990-ben még az SZDSZ színeiben jutott be az Országgyűlésbe, majd 1992-ben átült a Fidesz soraiba.
Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
6 százalékponttal nőtt a béren kívüli juttatások alkalmazásának népszerűsége a magyar kkv-k körében – derült ki a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adataiból. Jelenleg a kis- és középvállalkozások közel fele, 46 százaléka egészíti ki ilyen módon alkalmazottai fizetését. A leggyakoribb juttatások közé tartozik a bónusz, illetve a tizenharmadik havi fizetés, valamint a SZÉP kártya és a munkába járás támogatása.
Bónuszt minden ötödik cég ad a munkavállalóknak, míg a SZÉP kártyát a cégek 15 százaléka alkalmazza, noha annak töretlen népszerűségét a felhasználók körében jól mutatja, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 1,5 milliárd forinttal nőtt a K&H által kibocsátott kártyák forgalma az első félévben. A munkába járás támogatásánál a kutatás különbséget tesz a törvényileg előírt és a saját döntésből adott támogatás között, előbbit a cégek 14 százaléka biztosítja, utóbbit csupán 8 százalék.
A fizetések tekintetében jelenleg jóval stabilabb a helyzet, nem derült ki számottevő változás az előző negyedévhez képest. A cégvezetők mintegy egyharmada gondolja úgy, hogy a munkabérek változatlanok maradnak a következő 12 hónapban, és közel kétharmaduk, 65 százalékuk bérnövekedéssel kalkulál. A válaszadók mindössze egy százaléka gondolta úgy, hogy a fizetések csökkenni fognak egyéves időtávon. Egy százalékponttal emelkedett a béremelések mértékének nominális átlaga is, 7 százalékra – vagyis ahol fizetésemeléssel kalkulálnak, ott átlagosan ennyivel fognak módosulni az illetmények.
A következő hónapokban érdemes a kkv vezetőknek felülvizsgálni bérezési politikájukat, ugyanis nagy változások várhatók. 2026-tól életbe lép az Európai Unió bértranszparenciára vonatkozó előírása, így mindenki meg fogja tudni, hogy egy-egy adott pozícióban milyen bérsávok érhetők el. A munkáltatóknak versenyképességük megtartása érdekében fontos, hogy felmérjék a saját pozíciójukat a munkaerőpiacon és ahhoz mérten rendezzék a béreket házon belül
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta el Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketingvezetője.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








