23 °C Budapest
Kézi munkások házat építenek

Körmére néz a kormány a vendégmunkásoknak: itt a Kánaán vége a hazánkba özönlő külföldieknek?

2024. szeptember 19. 17:03

A magyar munkavállalók és családjaik minél erőteljesebb védelme érdekében tovább szigorodhatnak a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályai. Hamarosan megkezdődik azon rendelettervezet társadalmi egyeztetése, amely – a magyar munkahelyek és a hazai munkaerőpiac védelme mellett – tovább segítheti az álláskeresők által igénybe vehető képzések megszervezését, ezzel érdemben hozzájárulva a hazai munkaerő-tartalék mozgósításához és az aktivitás további növeléséhez - jelentette be csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény tájékoztatott arról, hogy a tervezet értelmében – amely a kormányzati portálon hamarosan elérhetővé válik – egységessé válhatnak a munkavállalási engedélyek esetében alkalmazott szankciók, vagyis az engedély iránti kérelmet minden olyan esetben el kell utasítani, ahol a munkáltatóra a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül munkaügyi vagy munkavédelmi bírságot szabtak ki.

A tervezet alapján az engedély kiadása elutasítható lenne akkor is, ha a munkáltató alaptalan feltételekkel elzárkózik a magyar munkavállaló foglalkoztatásától, vagy rosszhiszemű magatartást tanúsít a közvetítési eljárások során. A visszaélések elkerülése érdekében, a magán munkaközvetítők számára ezentúl tilos lesz az Európai Unión kívülről érkező, harmadik országbeli állampolgárok közvetítése.

Az NGM kifejtette: a hazai munkaerő-tartalék aktivizálásához és a vállalkozások munkaerőigényének minél erőteljesebb kielégítéséhez nélkülözhetetlenek a tényleges munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzések. A tervezet ennek megfelelően a képzés-kínálatot sokkal erőteljesebben a gazdaság és a munkaerőpiac igényeihez igazíthatja. Az ösztönző-rendszer könnyítheti a képzések megszervezését, bővíti az álláskeresők számára elérhető, az élethelyzetükhöz és a munkaerő-piaci kereslethez egyaránt igazodó képzés-kínálatot. Az új elemek bevezetésével egyszerűsödhet a megfelelő képzések kiválasztása, az eddigiekhez képest több támogatási lehetőséget is be fognak vezetni az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak képzésben való részvételének ösztönzése érdekében.

Az NGM közleményében kiemelték: a kormány számára a magyar munkaerő és a magyar munkahelyek védelme az első, ezért Magyarországon továbbra is csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására továbbra is kizárólag csak akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek. A kormány a jövőben is a magyar munkavállalók, családok és a magyar munkahelyek védelmét szem előtt tartva, a kellő szigorral fogja alakítani a vendégmunkások foglalkoztatásának hazai szabályozását - fogalmazott az NGM.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?