26 °C Budapest
Modern office empty early in the morning before employees start time, the place looks clean and tidy.

Nagyot koppannak a magyar munkavállalók: hiába számítanak pénzesőre, arcon vágja őket a valóság

2024. április 10. 21:31

Év elején kevesebb munkaadó ütemezett be idénre fizetésemelést, mint amennyien tavaly fejlesztettek a béreken, és bár továbbra is többségben vannak az emelést tervezők (63%), azonban a béren kívüli juttatások keretösszegét kevesen bővítik – derült ki a Profession.hu több mint 500 cég bevonásával végzett kutatásából.

A Profession.hu idén év elején is felmérte a hazai munkáltatók bérfejlesztési terveit és a ténylegesen eszközölt bérrendezések mértékét. A tavalyi tervekhez képest végül több cég adott fizetésemelést a dolgozóinak: év végéig összesen tízből nyolcan. Ezt követően 2024 januárjára a munkavállalók elvárásai megnőttek: míg egy évvel korábban 55%-uk, addig idén már 74%-uk számít valamilyen formájú béremelésre az év folyamán. A kutatásban részt vevő vállalatok válaszai alapján azonban az látszik, hogy a jelenlegi tervek szerint a béremelést adó munkáltatók száma inkább csökkeni fog tavalyhoz képest, nem pedig gyarapodni.

A cégek háromnegyede nem növeli a béren kívüli juttatások keretösszegét

A munkáltatók a fizetésemelés alternatívájaként dönthetnek úgy, hogy az alapbér helyett a cafeteria részeként biztosítanak juttatást az alkalmazottaiknak. A kompenzáció ezen formája sok esetben kedvezőbb a vállalatok számára, hiszen a béren kívüli juttatások egy részénél egyáltalán nem, vagy az alapjövedelemhez képest csak minimálisan kell adózni.

A béren kívüli juttatások kedvező adózásuk mellett a toborzásban is előnyt jelenthetnek az adott vállalat számára. Amennyiben nincs lehetőség a béremelésre, érdemes végiggondolni a cafeteria szerteágazó tárházát. Ezek a juttatások szintén vonzóak lehetnek a munkavállalóknak” – magyarázza Simon-Göröcs Lili, az állásportál HR igazgatója. „A tavalyi HR Körkép felmérésünkből kiderült, hogy a leggyakrabban a céges mobiltelefont biztosítják a cégek, amit a munkába járás költségeinek megtérítése követ, a laptop/notebook biztosítása és a juttatási összeg SZÉP kártyára történő utalása. Vállalati gépkocsit a válaszadó cégek közel harmadánál adnak, az extra szabadság pedig tízből egy cégnél szerepel

– teszi hozzá.

A munkaerőpiacon versenyelőnyhöz juthatnak azok a munkáltatók, amelyek az alapbéren felül cafeteria csomagot is kínálnak a potenciális jelölteknek, ezzel megkülönböztetve magukat a konkurenciától jobb esélyekkel indulnak a tehetséges szakemberekért folytatott küzdelemben. Ráadásul a meglévő alkalmazottak esetében is profitálhatnak, hiszen egy körültekintően összeállított csomaggal a cég elősegítheti az alkalmazottak jóllétét a megfelelő rekreáció és étkezés támogatásán keresztül, amely eredményeként kipihent, motivált, egészséges és jól teljesítő munkaerőre számíthat

– egészíti ki a portál szakembere.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A felmérésből azonban kiderült, hogy béren kívüli juttatás formájában nem várható számottevő emelés: 2024-ben tízből hét cégnél nem tervezik módosítani az erre allokált keretet. A válaszadóknak mindössze a negyede ütemezte be ennek emelését az idei évre – e csoport aránya 4%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a csökkenéssel számoló szereplők aránya pedig szinte megduplázódott (4%-ról 7%-ra nőtt).

Ahol hozzányúlnak a béren kívüli juttatások keretösszegéhez

A béren kívüli juttatások keretösszegének növelését tervező cégek átlagosan 10%-os emeléssel kalkulálnak, ahol pedig vissza fognak venni ebből a keretből, ott átlagosan 11%-os csökkenéssel. Az emeléssel tervező cégek között az átlagosnál magasabb arányban vannak a személyzeti tanácsadók, a 250-999 fő közötti létszámot foglalkoztató és az 5 milliárd forint feletti éves árbevételű vállalatok. Csökkenés leginkább az évi 100 millió forint árbevétel alatti cégek körében várható.

A bérfejlesztés oka elsősorban idén is a megélhetési költségek változása, azonban ennek aránya az egy évvel korábbi állapothoz képest 9%-kal csökkent – idén év elején több, mint a vállalatok kétharmada jelölte meg ezt az okot elsődlegesként. A kedvezőtlen gazdasági helyzetre 27% hivatkozott, a cég bérpolitikájának változására pedig 21%.

A változtatás céljának vizsgálatánál 2023-hoz hasonlóan idén év elején is a jelenlegi alkalmazottak megtartása szerepel az első helyen, azonban ennek gyakorisága 87%-ról 74%-ra csökkent. A célok között a második leggyakrabban az új szakemberek megszerzését említették a munkáltatók (31%), majd a költségcsökkentést, optimalizálást (28%). A home office feltételeinek biztosítása vagy megszüntetése az egyetlen emelkedő tényező idén, ezt ugyanis tavaly mindössze a válaszadók 8%-a említette, idén azonban már 13%.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 22. 12:28