Az időskorúak életminősége voltaképp romlik idehaza, különöses problémás az anyagi helyzetük és az információs szegénység.

Így ne álljunk a saját utunkba - Női önszabotázs címen tartott előadást Fazekas Barbara, a budapesti Gen Z Festen, az Akvárum Klubban. A nemi egyenlőtlenséget nem csak a patriarchális társadalomban észlelhető sajátosságok idézhetik elő, de az olyan rossz gyakorlatok is, melyekkel a nők a saját lehetőségeiket szűkitik. Az ilyen önszabotázzsal felérő jellemzőket érdemes minél előbb felismerni és tenni ellenük - a saját személyes életújtán keresztül ezekről számolt be a BobCat Coding társalapítója és CEO-ja.
A Portfolio Csoport idén májusban először rendez olyan konferenciát, ami kifejezetten a fiatal generációkhoz szól, akik a felnőttkorba átlépve rengeteg kérdéssel, döntési helyzettel találkoznak a pénzügyeikkel kapcsolatban. A Gen Z Festen számos meghívott vendég tart előadást, többek között pénzügyekkel, karrierrel, lakhatással és fenntarthatósággal kapcsolatos témákban, az eseményről pedig mi is tudósítunk, tartsatok velünk! A részletes program itt található.
Fazekas Barbara közgazdászként végzett, kezdetben marketing cégeknél dolgozott, freelance-szerként is dolgozott, GreenFox Academy-nál tevékenykedett, jelenleg pedig egy IT céget, A BobCat Coding-ot vezeti két partnerével. Cége a szoftverfejlesztési projektekhez ad bérbe az adott területhez leginkább értő szakembereket vagy csapatokat, elsősorban nemzetközi projektekhez. Vezetőjük fele nő, ami azért is hatalmas dolog mivel jellemzően 5-6 százalék körül szokott alakulni ez az érték.
Egy nőnek csomó dolog nehezebb, jogosan lehetünk hát dühösek, de amikor változtatni, akarunk, rossz irányt vesz a kommunikáció, mert egy az áldozati szerepet veszünk fel.
Az úgynevezett női önszabotázs nem csak egy légből kapott fogalom, hanem olyan jelenség, mellyel nők millió sokszor tudattalanul vágják el magukat a jobb lehetőségektől. Barbara olyan life hackek-et és személyes sztorikat sorolt fel, melyek segítehetnek kiegyenlíteni a sokszor igazságtalan viszonyokat és segít a fiatal nőknek, hogy a nehézségek ellenére is jobb pozíciókat harcoljanak ki maguknak – „mindezt úgy, hogy közben egyáltalán nem kell férfivá válnunk” – hangsúlyozta a szakember, majd hozzátette: „Az egyetemeken már jól áll a nemek közti arány, de a munkaerőpiacon valahogy megtörik a lendület." Mikre érdemes tehát figyelni, hogy ne szabotáljuk a saját karrierünket?
Ha kevesebbet kérünk, kevesebbet kapunk: A munkakeresés során a bértárgyalás előtt érdemes mindig érdeklődni az adott piaci árról. Barbara a saját tapasztalát is megosztotta. Elmondása szerint ő mindig megkérdezi a férfjét, vagy egy másik férfi barátját, hogy mi a releváns piaci ár, ezzel ideális tárgyalési helyzet alakulhat ki. Ráadásul a későbbi megbánást is megsprórolhatja magának az ember.
Maximalizmus: A nők hajlamosak túlértékelni a szaktudást és kompetencia fontosságát. A jelenséget egy friss tanulmány is bizonyítja, melyben kimutatták, ha egy nő állásra pályázik, csak akkor küldi el a jelentkezést, ha 100 százalékban kompetensnek, tökéletesen felksézültnek érzi magát. Ez az arány a https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/konferencia-penzugy/gen-z-fest-2023/1520/attekintesférfiaknál mindössze 60 százalék. Összességében az alapos felkészülés fontos, de az ember gyakran el is vághatja magát olyan pozícióktól, melyre egyébként ő lenne a legalkalmasabb jelölt.
Program itt: https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/konferencia-penzugy/gen-z-fest-2023/1520/program
Rosszabb kapcsolatépítés: "Mi nők a partnerségek építésében rosszabbul teljesítünk – ez egy történelmi örökség" - kezdte Barbara, majd hozzátette: a férfiaknak a karrierjük miatt mindig is fontosabb volt a kapcsolatépítés, a partneri viszonyok ápolsa. Az üzleti életben, a munkahelyen és a karrier előrelendítésében azonban alapvető fontosságúak a kapcsolatok, így a nőknek fontos erre a területre is nagyobb hangsőlyt fektetniük.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A segítségkérés hiánya: Sok nő fejében egyfajta "szupernő imázs" él - vagyis inkább saját maguk oldanák meg a problémákat, ahelyett, hogy segítséget kérnének.
Túlzott udvariaskodás a kapcsolatépítés terén: Sokan hiába jó szakemberek, tanultak, műveltek mégsincsenek abban a pozícióban vagy szinten, amit megérdemelnének, mert nem mernek szívességet kérni. A szakember szerint, aki kevésbé épít a tranzakcionális kapcsoaltokra, annak bajosabb lesz az előrejutás is. Kiemelte, ha profitálunk egy kapcsolatból az nem kihasználás, érdemes hát a már körbenézni és szívességet kérni, ha ez segíthet az előrejutásban.
Gyerekvállalás: "Miután anya lettem hónapokig sokkolva álltam azelőtt a tény előtt, hogy mennyire másodlagos állampolgárként kezelt a környeztem" - emlékezett vissza Barbara, majd hozzátette: "Amikor anyák leszünk elveszítünk egy csomó mindent és ez hatással lehet a munkákra is, mert mindenki kisgyerekmekes anyaként fog tekinteni rád. Ha ez felkészületlenül ér téged az is önszabotázs - erre alaposan fel kell készülni és ezen érdemes mihamarabb elgondolkodni."
Pénzügyekről való kommunikáció hiánya: A nők gyakran jobban szoronganak attól, hogy beszéljenek a pénzről a párkapcsolatban, pedig az erről való tiszta és világos kommunikció rettentően fontos, főleg a gyerekvállalás után. A szakemeber szerint egy jól működő párkapcsolatban az erről való kommunikációt minél előbb érdemes megejteni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Fenntarthatóság és sztármárkák: ezek a legfrissebb trendek a drogériákban
Utánajártunk, hogy mekkora a keresletnövekedés a celebmárkák iránt és hogyan zajlik a termékfejlesztés.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


