26 °C Budapest
Stack of banknotes as background (Hungarian Forint) 20000 forint banknotes Ferenc Deak close up as a background. Europe Hungary. The all-seeing eye motif.

Jó nagy arca van a magyar fiataloknak: van, aki egymilliós fizu alatt nem is dolgozna

2022. július 28. 16:31

A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, de vannak, akik már az induláskor milliós bérezésben gondolkodnak – derül ki egy friss, átfogó felmérésből. A versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkaidő és a nyitott és támogató vezetők a legfontosabb szempontok a fiatalok számára a munkahely választás során.

A versenyképes fizetés kulcsfontosságú a pályakezdő fiatalok számára a munkahely választás során, nem tartanak attól, hogy nem sikerül a végzettségüknek megfelelő pozíciót találni, és elsősorban Facebookon, illetve a munkaadók weboldalain tájékozódnak, amikor állást keresnek – többek között ez derült ki a Work Force HR szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A kutatás szerint a 18-25 év közötti fiatalok alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint, vagy az alatti bruttó fizetéssel, mintegy 60 százalék ennél magasabb bérigényt fogalmazott meg, 10 százalékuk pedig nem tudta megmondani, hogy mennyit szeretne keresni.

Közel 27 százalékuk 350 és 450 ezer forint közötti bérre vágyik, de 10 százalék fölött van azok aránya is, akik 600-800 ezer forintos fizetést is reálisnak tartanak. Sőt, igaz nem túl sokan – a válaszadók mindössze 2,7 százaléka -, de akadnak olyan pályakezdők is, akik már az induláskor milliós fizetésben gondolkodnak.

Az, hogy a munkaadók tisztában legyenek a pályakezdők fizetési elvárásaival azért is nagyon fontos, mert a kutatás egy másik fontos megállapítása, hogy a versenyképes fizetés az elsődleges szempont, amikor munkahelyet választanak. Ezt a rugalmas munkaidő, illetve a nyitott és támogató vezetők követik, de a befogadó csapat és az előrelépés lehetősége is ott szerepel a legfontosabb tényezők között.

Érdekesség, hogy a végzettségtől függően azért vannak meglepő eltérések ettől az eredménytől. A 8 általánossal rendelkező válaszadók esetében például a rugalmas munkaidő még a versenyképes fizetésnél is fontosabb, a szakmunkásoknál pedig a támogató vezetők és csapat, és a munkahely jó megközelíthetősége is a bérnél előrébb került a szempontok között. Az érettségivel rendelkezők körében a valódi, kihívást jelentő feladatok és a cég hírneve is a döntést befolyásoló legfontosabb tényezők között szerepel, míg a felsőfokú végzettségűeknél a fizetés az elsődleges szempont, amit a nyitott és támogató vezetők és a rugalmas munkaidő követnek.

A fiatalok többsége meglehetősen magabiztos, ha arról van szó, hogy sikerül-e a képzettségének megfelelő munkahelyet találni és megfelelni a vezetők elvárásainak. Az elhelyezkedés kapcsán közel 70 százalékuk jelezte, hogy nem tartja nehéznek a számára megfelelő munkahely megtalálását, míg valamivel több mint 60 százalékuk úgy érzi, nem jelent majd túl komoly kihívást, hogy megfeleljen a munkáltatói elvárásoknak.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben jó hír lehet a munkaadók számára, hogy a fiatalok jelentős része azzal számol, hogy hosszabb időt tölt el egy-egy helyen. A kutatás során a válaszadók 45,4 százaléka jelezte, hogy öt évre, vagy annál hosszabb időre tervez egy munkahelyen, és mindössze 10 százalék körül volt azok aránya, akik 1-2 év után váltanának. Igaz, ebben a kérdésben sokan bizonytalanok, hiszen közel 29 százalék nem tudott érdemi választ adni rá.

Ambícióban nincs hiány, ha a pályakezdőkről van szó, 78,7 százalékuk szeretne idővel magasabb pozícióba kerülni és valamivel 43 százalék fölött van azok aránya, akik úgy érzik, erre két éven belül reális lehetőségük van. További kicsit több mint 45 százalék pedig 3-5 éven belül számít arra, hogy feljebb léphet a ranglétrán.

A munkaadóknak érdemes azzal is tisztában lenniük, hogyan tudják elérni a munkahelyet kereső fiatalokat. A Work Force felmérése szerint erre a legjobb felület a Facebook, a válaszadók 60 százaléka jelezte, hogy ott keres állást. A második legnépszerűbb platformot a munkáltatók saját digitális felületei jelentik (35,4 százalék tájékozódik ezeken), a személyes megkeresést pedig a válaszadók 25,3 százaléka jelölte meg. A fiatalok valamivel kevesebb mint negyede használja a HR szolgáltatók portáljait, és 21 százalék körül van azok aránya, akik a munkaügyi központok által kínált lehetőségeket is megnézik. (Ennél a kérdésnél egy válaszadó több választ is megjelölhetett.)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2022.08.10 09:19
A jogi személy döntéshozó szerve az átalakulásról jellemzően két alkalommal határoz. Ha a tagok az á...
vezetoi-coaching  |  2022.08.09 19:23
A spirál dinamika egy világszellem magyarázat a sok közül. Ragadós, ha egyszer megismered - hasonlóa...
laskainelli  |  2022.08.09 14:07
Gyakran akkor érkeznek hozzám a párok, amikor már van valakinek külső kapcsolata, vagy legalábbis eg...
hrdoktor  |  2022.08.08 06:08
A termelékenységet és a fluktuációt is erősen befolyásolja, hogy egy munkahelyen milyen a kollégák v...
coachco  |  2022.08.05 21:47
Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy ha el kellene képzelni a jövőt, akkor hol és hogyan képzelné...
Régi klasszikus tér vissza a magyar boltokba: sokak kedvence lesz ismét elérhető a polcokon

Tíz év után ismét megjelenhet Lakatos István Év Gyerekkönyve-díjas meseregénye, a Dobozváros!

Ez lenne a megoldás a magyarok borzasztó egészségi állapotára? Kevesen ismerik ezt a trükköt

A kutatók szerint az egyik ok, amiért az adakozás javíthatja a fizikai egészséget az az, hogy segít csökkenteni a stresszt és a feszültséget.

Így győzheted le a tomboló inflációt: rengeteg magyar keresi szét magát ezzel a módszerrel

Egy vállalat sikeressége mérettől függetlenül több dolgon múlhat, azonban a sikeres marketing igazán erőssé teheti azt, válság esetén is.

Ez lenne a siker kulcsa? Sok magyar még mindig alábecsüli ezt az eszközt

Ezt mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz egy start-up finanszírozásába, kezdő vállalkozóként.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 11. csütörtök
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
32. hét
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?