11 °C Budapest

Óriási a munkaerőhiány: tízezrekre lenne szükség a feldolgozóiparban

2017. szeptember 13. 09:32 2 perc

Új csúcsot döntött Magyarországon a betöltetlen álláshelyek száma - derült ki a KSH friss munkaerőpiaci adataiból, amelyeket a Világgazdaság dolgozott fel. A versenyszférában a második negyedévben már 48 460 üres álláshelyet tartottak számon, ami tízezres növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A lap azt írja, a nemzetgazdaságban összesen 65 700 betöltetlen állás van. A valóságban a szám ennél viszont jóval  magasabb is lehet, ugyanis a közszférából 2016 óta nem érkezik friss adat, így a KSH minden negyedévben a 2015 végén mért 14 510-zel számol. Emellett több a betöltetlen állás a versenyszférában, mint amennyit a statisztika kimutat: szakértők szerint akár 100-200 ezer embernyi képzett munkaerőt is fel tudna szívni a magyar munkaerőpiac.

A cégek komoly gondokkal küzdenek, nem képesek elegendő embert felvenni, pedig több pozícióban már a felvételhez szükséges elvárásokon is lazítottak.  A legsúlyosabb probléma a feldolgozóiparban van, ahol a KSH szerint már több mint 19 ezer dolgozót tudnának egy felvenni azonnal, de az építőiparból is már több mint 3 ezer dolgozó hiányzik, pedig egy évvel korábban még csak 2 ezret számláltak.

A szolgáltatással foglalkozó vállalatok kicsivel kevesebb mint egyharmada küzd súlyos munkaerőhiánnyal, esetükben az elmúlt egy évben nem következett be növekedés. A kereskedelem-gépjárműjavítás, a szállítás-raktározás, valamint a szálláshely-szolgáltatás-vendéglátás nemzetgazdasági ágakból is több ezer dolgozó hiányzik.

A munkaerőhiánnyal már a közigazgatásban, valamint az oktatásban is komoly problémákat okoz. A szociális szakmában is meghaladja a 7 ezret a betöltetlen munkahelyek száma.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?