A Széll Kálmán Terv második változata több olyan lépést is tartalmaz, amit az emberek már a saját zsebükön fognak érezni. A várható új adók és az állami támogatások visszafogása miatt biztosan nagyobb teher hárul majd a háztartásokra.
Újabb százmilliárd forintos kiigazításra készül a kormány az idei és a jövő évben, és ennek hatását a vállalatok és a családok is érezni fogják közvetlenül: már az idei év közepétől, de 2013 január elsejétől is egyes termékek és szolgáltatások drágulására számíthatnak. A számok nyelvére lefordítva: ha a három főbb új adónem (pénzügyi tranzakciós illeték, biztosítási adó, telefonadó) éves bevételi tervét nézzük, a csaknem 200 milliárd forint 3 millió családra vetítve éves szinten mintegy 65 ezer forintos, havi szinten tehát kissé több mint 5 ezer forintos plusz terhet jelent. (Természetesen ez csak egy hozzávetőleges számítás, hiszen a terhek egy része első körben nem a háztartásoknál, hanem a vállalatoknál csapódik le. Az, hogy ebből ők az árakon vagy a bérpolitikájukon keresztül mennyit hárítanak át a háztartásokra, illetve mennyit nyelnek le, valószínűleg sosem fog igazán kiderülni.) Kíváncsiak vagyunk Olvasóink véleményére!
FRISS HÍREK
Több friss hír
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 3. 17:34
Hatalmas fordulat a piacokon: megütötték az Apple-t, zuhan az olajár, bajba került az OTP paraguayi partnere
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli | 2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco | 2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem?
[...] Bővebben!
legacykft | 2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
HRCENTRUM legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 3. 17:58

Pénzcentrum | 2026. november 3. 17:34

Agrárszektor | 2026. november 3. 18:33




