Bár a hírességek között szép számmal találni olyanokat, akiknek a teljes életpályáját figyelemmel kísérhette a nagyérdemű (Liz Taylor, Michael Jackson), közülük sem született mindenki celebnek. Vannak olyan hollywoodi sztárok, akik valaha ápolóként, rendőrként vagy asztalosként kezdték, de arra is találunk példát, hogy egy testépítőből kormányzó lett, egy kormányzóból pedig valóságshow szereplő.
Kathryn Joosten: ápolónőből Született feleség
Kathryn Joosten, a Született feleségek 70 éves sztárja ápolónőként kezdte a pályafutását egy chicagói kórházban, majd hozzáment egy pszichiáterhez és néhány évig valóban a háziasszonyok gyermeknevelős, házcsinosítgatós, főzögetős életét élte. Egy évtized után megromlott a házassága és a két gyermekével elhagyta a férjét. Nagyon szűkösen éltek, alig tudták fizetni a számlákat, ekkor pattant ki az életüket megváltoztató ötlet a fejéből.

Mindkét gyermekét beíratta egy színi tanodába, majd ő is csatlakozott hozzájuk. Már elmúlt negyven, amikor az első darabban szerepelt, később szerepet kapott családi sorozatokban, de a világhírnevet és nem utolsósorban két Emmy-díját a Született feleséget című sorozatnak köszönheti.
Harrison Ford: az asztalosműhelyből a távoli galaxisokba
A Star Wars és az Indiana Jones filmekből ismert Harrison Ford másfél évtizeden át bútorasztalosként dolgozott egy műhelyben. Az első lépést a filmstúdiók irányába akkor tette, amikor a The Doors című alkotás díszletein dolgozott, itt találkozott először egy akkor még alig ismert George Lucas nevű emberrel.

Innen kezdve Ford élete is filmbeillő fordulatokat vett, és a korábbi asztalos-inas rövidesen a Millenium Falcon (Ezeréves Sólyom) pilótaülésében találta magát.
Arnold Schwarzenegger: testépítőből Kalifornia kormányzója

A 63 éves osztrák születésű amerikai Arnold Schwarzenegger testépítőként kezdte, színészként folytatta, üzletembernek sem utolsó, de jelenleg a politikusi pályán csillogtatja erényeit (ő Kalifornia állam 38. kormányzója).
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sarah Palin: kormányzóból valóságshow szereplő

A korábban az amerikai alelnöki posztért is induló 46 éves Sarah Palin novemberben egy nyolcrészes televízió műsorban tűnik majd fel (Sarah Palin Alaszkája).
Dennis Farina: rendőrből színész

Az Esküdt ellenségek Fontana nyomozójának nem okozhatott nagy nehézséget az alakítás, ugyanis korábban 18 éven át a chicagói rendőrség állományába tartozott.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







