Kétmilliárd jut idén munkahelyek teremtésére és megőrzésére

MTI
2010. január 14. 09:32 1 perc

A kormány az idén összesen mintegy 2 milliárd forintot fordít munkahelyteremtésre és munkahelymegőrzésre a Munkaerő-piaci Alap terhére.

Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: az idén munkahelyteremtő beruházások támogatására 1,5 milliárd keretösszeget határozott meg a kormány, ebből mintegy 1.400 munkahely teremthető.

Magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahelyteremtő beruházásaira 200 millió forintot fordítanak, ami 250 új munkahelyet eredményez, a távmunkahelyek létesítéséhez kapcsolódó program központi forrása pedig 444 millió forint, amelyből mintegy 600 új távmunkahelyet hoznak létre. A munkahelymegőrző támogatás keretösszege 500 millió forint, ebből 3.500-4.000 munkahelyet terveznek megőrizni - ismertette az államtitkár. A Munkaerő-piaci Alap tanácsa január 6-án döntött a 2010-re vonatkozó központi munkahelyteremtő pályázatokról, munkahelyteremtő, -megőrző programokról.

Simon Gábor elmondta, hogy a programok februárban indulnak. A tavalyi évhez hasonlóan, hasonló struktúrában, nagyságrendben fordítanak erre forrásokat. Elsősorban a hátrányos helyzetű régiókban működő kis- és középvállalkozásokat támogatnak.

Tavaly a központi pályázatok keretében, a Munkaerő-piaci Alapból 2,5 milliárd forintot fordítottak munkahelyteremtésre és munkahelymegőrzésre. A munkahelyteremtés esetében 251 vállalkozásnál 2.296 új munkahely létrehozására 555 millió forintot fordítottak - emlékeztetett Simon Gábor.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?