8 °C Budapest

A kérlelhetetlen APEH-szigor ellenére is esnek a céges illetékbefizetések

Pénzcentrum
2009. augusztus 14. 09:02 2 perc

A recesszió hatására átalakult az illetékbevételek összetétele, míg a háztartások által befizetett közterhek aránya egyre nő (bőven meghaladja a 60 %-ot), addig a vállalkozásoktól származó forrásoké csökken.

A háztartások és a vállalkozások a múlt hónapban 10,4 milliárd forint - a központi költségvetés és az önkormányzatok között megosztandó - illetékkel járultak hozzá a közöshöz, amivel az APEH bevételei elérték a 78 milliárd forintot az első hét hónapban. Az első féléves illetékbevételek több mint 6 %-kal múlták alul az egy évvel korábbit, ám a 2007 első félévében befolyt összeget bő 11 %-kal meghaladták.

Az illetékek forrása tekintetében az első félévhez képest annyi változás történt, hogy két százalékponttal, 37,4 %-ra csökkent a vállalkozások részaránya, ami egyben azt is jelenti, hogy ennyivel nőtt a háztartási befizetések aránya. 2008 első félévében a lakosság még csak a befizetések 53 %-át jegyezte. A vállalkozások súlyának visszaesése a recesszióval magyarázható. A cégek a gazdaság mélyrepülése miatt visszafogták beruházásaikat, azaz kevesebb ingatlant és gépjárművet vásároltak.

A háztartások ingatlan-tranzakciói ezzel szemben felpörögtek: az ebből származó féléves illetékbefizetésekközel 22 %-kal, több mint 5 milliárd forinttal felülmúlták az egy évvel korábbit. Kérdés, hogy pusztán az adásvételek összértékének gyarapodása okozta-e ezt a többletet, vagy az is közrejátszott, hogy megélénkült a nagyobb illetékkel terhelt használt lakások forgalma az új építésűek rovására, továbbá az adóhatóság a bevételekre koncentrálva a korábbinál kevesebb illetékelengedési, -mérséklési kérelmet hagyott jóvá. A KSH adatai szerint az év első felében 16 %-kal több új lakást vettek használatba, mint 2008. január-júniusban.

A legjelentősebb APEH-tételnek továbbra is a visszterhes ingatlanátruházási illeték számít. A céges körben ennek aránya az összes illetékbefizetésen belül júliusban 82 %-ot, a lakosságnál 71 %-ot tett ki. A háztartások befizetései között a második legnagyobb tételt a gépjárművek adásvételéhez kapcsolódó illetékek jelentik, a múlt havi 1,1 milliárd forint 17 %-os arányt jelent. Az adófizetők nagyjából annyi öröklési illetéket fizettek az elmúlt hónapban (362 millió forint), mint amennyit a vállalkozások a gépjárművásárlások után. Az öröklési illeték terén életbe lépett könnyítéseknek köszönhetően a lakosság az első félévben az egy évvel korábbihoz képest egymilliárd forinttal kevesebbet, 2,48 milliárdot fizetett be.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 3. 08:17