9 °C Budapest

Az elektronikus adózók hatoda adócsaló!

Pénzcentrum
2008. augusztus 13. 05:40 1 perc

Kanadában elvégeztek egy felmérést az adóbevallások beadása után, amiből az derült ki, hogy azok, akik elektronikus úton adták be az adóbevallásukat, azok sokkal nagyobb százalékban csalnak adót, mint azok, akik továbbra is a hagyományos papír alapon nyújtja be az eves személyi jövedelemadó bevallását.

A kanadai adóhivatal egy random kiválasztással összeállított csoport esetén vizsgálta a 2005-ös évre beadott bevallásokat, és 15 százalékuk nem volt megfelelő, összesen 569 millió dollárral (88 195 millió forint) kevesebb adót vallottak és fizettek be, mint kellett volna.

Ennek részben az az oka, hogy az online kitöltésnél a program nem kér eredeti dokumentációt, azt mindössze akkor kell bemutatni, hogyha az adóhatóság ellenőrzi a magánszemélyt. Így gyakran fordul elő, hogy az illető egyszerűen alacsonyabb összeget ír be, mint a tényleges, reménykedve abban, hogy nem jelenik meg nála az adóhatóság.

Egyesek szerint viszont ezek nem feltétlenül szándékos adócsalók. Sokszor ugyanis csak elfelejt az ember beírni egy-egy tételt, így kevesebb jövedelmet vall be, ami sokszor fel sem tűnik az adózónak. A csalók másik fele azonban ténylegesen arra apellál, hogy olyan kis összeget nem vallott be, amiért még nem fogják ellenőrizni.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?