6 °C Budapest

Lopott vagyon után is kell adózni!

Pénzcentrum
2006. szeptember 12. 14:30

A hatóságok egyre komolyabb erőket mozgósítanak az illegális úton szerzett hatalmas vagyonok visszaszerzése érdekében. Az adóhivatal az idén tízezer vagyonvizsgálatot végez majd el, a rendőrségen pedig már speciális vagyonfelderítő egység - akár titkosszolgálati eszközöket is bevetve - próbálja elkapni a gyorsan és gyanús körülmények között meggazdagodókat.

A hatóságok egyre komolyabb erőket mozgósítanak az illegális úton szerzett hatalmas vagyonok visszaszerzése érdekében. Az adóhivatal az idén tízezer vagyonvizsgálatot végez majd el, a rendőrségen pedig már speciális vagyonfelderítő egység - akár titkosszolgálati eszközöket is bevetve - próbálja elkapni a gyorsan és gyanús körülmények között meggazdagodókat - írja a Világgazdaság.

Eddig mintegy félmilliárd forintnyi, bűncselekményből származó vagyonra tette rá a kezét a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) viszonylag új, alig egyéves csapata, de további ügyekben is nyomoznak, amelyek alapján újabb százmilliókat szerezhetnek vissza. Ennek a nyomozó részlegnek a felállítása is azt bizonyítja: hangsúlyeltolódás figyelhető meg az igazságszolgáltatásban. Míg a korábbi időszakban az volt a hatóságok elsődleges célja, hogy a bűnözők megbűnhődjenek, és csak harmadlagos kérdés volt, hogy az elrabolt, ellopott, elsikkasztott, hűtlen kezelésből befolyt pénzből mennyi kerül elő, mostanra ez utóbbi szempontok egyre fontosabbakká válnak, ugyanis abszurd és elfogadhatatlan, hogy megéri bűnözni akkor, ha a bűncselekményből hatalmas vagyonra tesz szert az elkövető; mert ha el is fogják, s letölti néhány éves büntetését, szabadulása után annyi pénz várja, hogy gyorsan el tudja felejteni a rácsok mögött töltött idő kellemetlenségeit.

Ha egy bűncselekmény - például drogterjesztés - nyomán képbe kerül egy bűnözői kör, feltérképezik a tagok vagyoni hátterét. Azt keresik, az adott ingatlan, luxusgépkocsi, egyéb érték származhatott-e legális forrásból. Ekkor - ügyészségi, valamint bírói engedély alapján - a legkülönfélébb titkosszolgálati eszközökkel erednek a gyanúsított nyomába. Bár a jelenlegi jogszabályok is alkalmasak a bűnözésből származó vagyonok felderítésére, a rendőrök törvénymódosító javaslatokat dolgoztak ki, hogy még hatékonyabban tudják végezni a munkájukat. Ezek egyike a zár alá vétel és a vagyonelkobzás területén további kötelezettséget róna a nyomozó hatóságra, hogy még több pénzt lehessen előkeríteni. Ennél azonban lényegesebb az, hogy bizonyos esetekben, szigorú feltételek között megfordulna a bizonyítási teher. Tehát nem a hatóságnak kellene bizonyítani, hogy a bizonytalan eredetű vagyon bűncselekményből származik, hanem a terheltnek, hogy legális úton jutott hozzá.

A fennálló törvények értelmében mindenfajta bűncselekményből származó jövedelmet le kell adózni - legyen szó éppen csalásról, sikkasztásról, rablásról vagy bennfentes kereskedelemről. Az első látásra meglepőnek tűnő szabály magyarázata, hogy az adótörvények tekintetében nem az számít, legálisan vagy illegálisan jutott-e az illető a pénzhez, hanem hogy szert tett-e jövedelemre.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az érvényes jogszabályok szerint például a személyi jövedelemadó bevallás 16. sorában kell feltüntetni a bennfentes kereskedelem vagy tisztességtelen árfolyam-befolyásolás címén szerzett bevételt. Furcsa helyzet áll elő a bűncselekmény elkövetésével szerzett jövedelem bevallása esetén, ha korábban a hatóságoknak nem volt tudomásuk a törvénytelenségről.

Az APEH-nek ugyanis ebben az esetben feljelentési kötelezettsége van, vagyis értesítenie kell az illetékes szervet, amely eljárást indít az illetővel szemben. Így az minden bizonnyal a teljes így szerzett nyereségét elveszíti, ráadásul a bűncselekményre is fény derül.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem