30 °C Budapest

Monetáris politika az első negyedévben - 175 bp kamatcsökkentés

Pénzcentrum
2005. április 15. 11:00

A Monetáris Tanács 2005 első negyedévében mindhárom kamatmeghatározó ülésén csökkentette a jegybanki alapkamatot. A januári 50, a februári 75 és a márciusi újabb 50 bázispontos csökkentés nyomán az irányadó kamat szintje összesen 175 bázisponttal mérséklődött az első negyedévben. A jegybanki alapkamat csökkentését elsősorban az inflációs kilátások kedvező irányú változása tette lehetővé a Monetáris Tanács állásfoglalásai szerint. Jelenleg az alapkamat 7.75%. A jegybank ma adta ki első negyedéves jelentését, melyben összegezte eddigi idei tevékenységét.


Lendületet kapott a dezinfláció

A 2004 közepén megindult inflációcsökkenés 2005-ben is folytatódott, sőt, az idei év elején a várakozásoknál jobban csökkent az infláció. Az infláció jövőbeli alakulása
szempontjából meghatározó lehet, hogy az utóbbi hónapokban a maginflációs termékkörben markáns árcsökkenés tapasztalható, és februárban megindult a dezinfláció a szolgáltatások körében is.

Biztonságosnak tűnő inflációs cél

A jegybank 2005 végére 3.6%-os, 2006 végére pedig 3.4%-os fogyasztói inflációt vár. Az előrejelzés alapján a Monetáris Tanács úgy ítéli meg, hogy a korábbi várakozásokhoz képest nagyobb biztonsággal érhetők el a 2005 és 2006 végére kitűzött inflációs célok.

Az MNB szerint a gazdasági növekedés a 2004-ben tapasztalt 4% után várhatóan a hosszú távú növekedési ütemnek megfelelő 3-4%-os sávban stabilizálódhat 2005-ben. A kissé alacsonyabb növekedést a mérséklődő lakossági fogyasztás további lassulása és a lakásberuházások visszaesése magyarázza.


Befektetői hangulatváltások

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az év eleji igen kedvező befektetői környezetben intenzív volt a tőkebeáramlás a feltörekvő piacokra, ami a forint árfolyamának fokozatos erősödésében, az állampapírpiaci hozamok csökkenésében tükröződött. Az erősödésben emellett szerepe volt a kedvező inflációs híreknek, illetve az óvatos monetáris politika folytatódására vonatkozó várakozásoknak, és a belföldi magánszektor devizaforrás-bevonásának is. A Monetáris Tanács a kedvező fejlemények ellenére kamatpolitikai lépéseiben figyelembe vette, hogy a magyar gazdaság fundamentális helyzetének megítélése nem javult jelentősen ebben az időszakban, és a befektetői hangulat várható változását is nagyobb bizonytalanság övezte, mint korábban. Az óvatos kamatpolitika szükségességét igazolta, a hosszú dollárhozamok március közepén lezajlott emelkedése, ami a globális tőkeáramlások
megfordulásához, a feltörekvő piaci kockázati prémiumok emelkedéséhez vezetett. A változások nyomán megállt a keletközép- európai valuták felértékelődése.

Új tagok a Monetáris Tanácsban

A 2004 végén módosított jegybanktörvénynek megfelelően a köztársasági elnök 2005. február 28-i hatállyal négy új Monetáris Tanács tagot nevezett ki, ezzel 13-ra nőtt a tagok száma. Az új tagok először 2005. március 29-én vettek részt kamatmeghatározó
ülésen.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?