Olajár és kamatok dilemmája - már visszafelé is elsült...

Pénzcentrum
2004. június 16. 09:00

Az irányadó kamatszint a fejlett piacokon több évtizedes mélyponton, míg az olajár történelmi maximum közelében mozog. A nyersanyagárak kisebb korrekciókkal hónapok óta emelkednek, az inflációs feszültség egyre jelentősebbnek tűnik. A gazdasági ciklus szintén emelkedő fázisához érkezett, ugyanakkor egyelőre jelentősek a bizonytalanságok. A növekedés motorja továbbra is az Egyesült Államok, de az ázsiai régió szerepe egyre felértékelődik. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy a FED illetve az EKB mennyire került kamatemelési kényszerbe az olajárak növekedése miatt. Az elemzésnél részben támaszkodunk az Economist ezen témájú írására is. Az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett a kőolaj ára a világpiacon. A hordónkénti ár jóval meghaladta a 40 dollárt, jelenleg valamivel ez alatt mozog. A kereslet erőteljes növekedése mellett a pszichológiai tényezők is meghatározó szerepet játszottak abban, hogy az árszint idáig nőtt. Az ellátási problémáktól való félelem egyelőre nem tűnt el a piacról, a tegnapi iraki robbantásos merénylet ennek valóságalapját is igazolta. Több elemzés kimutatta már, hogy a fejlett régiók gazdasági ciklusai az idők folyamán egyre kevésbé függenek az olajár alakulásától. Ennek ellenére azonban nehéz lenne azt állítani, hogy az olajár nem hat a vállalati eredményekre, a beruházásokra stb. Összességében meg kell állapítani, hogy az olajár (és ezen keresztül az energia) mind az aggregált kereslet, mind a kínálat oldaláról befolyásoló tényező. Az olajár emelkedése többnyire növeli a vállalatok inputköltségét, csökkenti a profitot, ezáltal a beruházásokat is visszafogja. Adott árszint mellett a vállalatok csak kevesebb árut, szolgáltatást hajlandóak kínálni. Emellett az említett vállalati beruházás csökkenés, a háztartások szabadon elkölthető jövedelmének csökkenése ( a magas olajár mint egyfajta adó is funkcionál) az aggregált keresletet szűkíti, egyfajta jövedelemátcsoportosítás történik az olajexportáló országok irányába. Ebből a szempontból mind a keresleti, mind a kínálati oldalon egy negatív sokk következhet be. A gazdasági aktivitás csökkenése mondhatnánk, hogy az inflációra is mérséklőleg hat, tehát az infláció emelkedésétől nem kell tartani, a tapasztalatok mégis azt mutatják, ahogy az olajáremelkedés az inflációs rátákat is azonnal felfelé tornázza. A hosszabb távú hatások iránya azonban a jelzett problémák miatt is igen összetett. Nagy dilemma ma is - és az elmúlt években, évtizedekben is az volt -, hogy az olajársokkokra a központi bankok milyen módon reagálhatnak. Az olajár növekedése tehát jellemzően azonnal feljebb nyomja a teljes inflációs (ún. headline) rátát, de a maginflációs mutatókban a hatás többnyire csak időbeli csúszással jelentkezik, ha jelentkezik. Ez feltehetően akkor következik be, ha az áremelkedés tartós, és van idő arra, hogy az átgyűrűzű folyamatok végbemenjenek. A központi banki döntéshozók ilyenkor azzal a kérdéssel néznek szembe, hogy azonnal emeljenek a kamatokon, és ezzel akadályozzák meg az inflációs feszültségek kialakulását - nem kockáztatva azt, hogy esetleg túl későn jön a monetáris szigorítás -, vagy ne reagáljanak az árak emelkedésére, ugyanis az csak átmeneti lesz. Egy túl korai, illetve később feleslegesnek tűnő kamatemelés jelentős reálgazdasági veszteségekkel járhat. Hasonló veszteségek kapcsolódhatnak ugyanakkor ahhoz, ha a kamatemelés későn érkezik, az infláció jelentősen megemelkedett, és az olajárak esetleges csökkenése után is fennmarad az árazási mechanizmusokban tapasztalt rugalmatlanságok, az inerciális hatások miatt (emiatt -a nagyobb rugalmatlanság miatt - szokták azt mondani, hogy az európai gazdaság az amerikainál érzékenyebb az olajár sokkokra). Az utóbbi fogalmaknál például a munkaerőpiaci következményekre kell gondolni, ahol a bértárgyalások már a megemelkedett inflációs ráta mellett történnek. Tartós lesz-e az olajárak emelkedése, megfojthatja-e a növekedést a magas olajár? Az USA a világ legnagyobb kőolajimportőre, ugyanakkor az olajárak növekedésével kapcsolatosan már nem elsősorban az amerikai gazdaság élénkülését hangsúlyozzák, hanem az ázsiai, ezen belül is elsősorban a kínai kereslet erősödését. Ezen fundamentális okok árnövelő hatása nem kérdéses, ugyanakkor a tényadatok mégis azt mutatják, hogy a kínálati és a keresleti oldal között a valóságban nincsenek olyan különbségek, mely a mostanihoz hasonló árszintet indokolnának (ebből következően a pszichológiai tényezők szerepe jelentős).




A jelen esetben mit tehet a FED illetve az EKB? Mind az USA-ban, mind az euró-zónában érezhetően emelkedtek az inflációs ráták az elmúlt hónapokban. A májusi adatok szerint az USA-ban a fogyasztói árak növekedése elérte a 3.1%-ot (két hónapja még csak 1.7% volt), az euró-zónában pedig 2.5%-ra ugrott az év elején mért 1.6%-ról. Mindkét mutató esetében az olajárak drágulása meghatározó. Az ún. maginflációs mutatók (melyek a volatilis energiaárakat és az élelmiszereket nem tartalmazzák) a legutóbbi adatok szerint már mindkét gazdasági övezetben elmaradnak a teljes indexektől. Látható tehát, hogy létezik egy inflációs nyomás az energiaárak részéről.


A másik oldalon viszont épphogy felszálló ágba került a gazdasági ciklus, kérdéses, hogy a kamatemeléssel nem veszélyeztetik-e a központi bankok a gazdasági növekedést, nem okoznak-e törést a monetáris kondíciók szigorításával. Feltehetően Alan Greenspan a FED elnöke is emiatt hangsúlyozza mértékletes, óvatos kamatpolitikát, melyet az aktuális makrogazdasági adatok függvényében kell alakítani.

Érdemes röviden áttekinteni az elmúlt időszakok tapasztalatait, és ha lehet összehasonlítást tenni a jelenlegi helyzettel. A hasonlóságok és az eltérések is értékes információval szolgálhatnak.

Az 1973-74-es első olajválság alkalmával a FED jelentős kamatemelésben kezdett, azonban a gazdasági növekedés visszaesésével hamar megindult a lazítási periódus. A Federal Funds Rate célértéke egy év alatt 11%-ról 6%-ra csökkent. A reálkamatszint a mostani helyzethez hasonlóan negatívvá vált. A jelentős monetáris és fiskális lökés ugyanakkor az árak folyamatos és jelentős emelkedését is okozták, melyet a második olajválság csak fokozott. Az újabb jelentős kamatemelésekkel csak még mélyebb recessziót sikerült a FED-nek elérni.

Mind az 1979-80-as, mind az 1990-91-es időszak előtt megfigyelhető volt, hogy a megemelkedett olajárakra adott reakció - kamatemelés - is hozzájárulhatott a recesszió előidézéséhez. Tehát az olajárak növekedése önmagában okozott egy negatív sokkot, melyet a kamatemeléssel a FED tovább súlyosbított. Feltehetően az intézmény ezt az iraki válság során elég hamar felismerte, így a gyors kamatcsökkentési lépésekkel a hosszabb távú gazdasági visszaesés elkerülhetővé vált. Figyelembe kell azonban venni, hogy a kamatlépéseknél a tényleges hatások értékelésekor helyesebben járunk el, ha a reálkamatszintre is tekintettel vagyunk. 1990 után, amikor az olajár jelentősen megemelkedett, illetve az infláció is felszökött, a reálkamatszint jelentősen lecsökkent, a kamatvágásokkal pedig a ráta tovább mérséklődött. Így a reálkondíciók a nominális kamatszint csökkentésénél jobban lazultak.
HR BLOGGER
hrbonbon  |  2021.06.22 14:01
Article written by Olivier Legrand, Managing Partner AIMS International Belgium & Global Practice Le...
perfekt  |  2021.06.22 08:10
Valószínűleg már senkit nem lep meg, hogy a nyári meleggel együtt érkezik az adótörvény csomag, amel...
hrdoktor  |  2021.06.21 05:58
A szemek alatti karikák a legtöbb embernél nem csak a genetikával, hanem az életmóddal is összefügge...
legacykft  |  2021.06.18 18:55
Az elmúlt évek munkaerőpiaci helyzetéből kifolyólag jellemzően olyan kérdések foglalkoztatták a cége...
ajovomunkahelye  |  2021.06.17 09:16
Hogyan alakult a munkavállalói elkötelezettség a járvány kitörésétől kezdve? Az első hullámban még m...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2021. június 23. szerda
Zoltán
25. hét
Június 23.
Szentivánéj
Június 23.
Olimpiai világnap
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?