6 °C Budapest

Kiegészítő HM-Rába megállapodás - plusz 3 mrd Ft-os árbevétel idén

Pénzcentrum
2004. április 19. 15:40 2 perc

A Rába és a Honvédelmi Minisztérium megállapodást írt alá arról, hogy a 2003-ban megrendelt és idén leszállítandó 90 katonai járművön kívül a járműipari vállalat idén még további 65-öt szállít a honvédségnek. Ez a kiegészítő megrendelés az eredeti 4.2 milliárd forinton kívül 3 milliárd forinttal növeli a Rába éves bevételét.


Mint ismeretes, a Rába Jármű Kft. és a Honvédelmi Minisztérium Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatala tavaly 15 évre szóló keret-megállapodást írt alá, mely szerint a járműipari cég ebben az időszakban nemzetközi partnereivel együttműködésben kizárólagos járműbeszállítója a Magyar Honvédségnek a terepjáró kategóriában. A keret-megállapodás alapján a HM évente határozza meg a következő évben igényelt járművek típusát és mennyiségét, melyről a felek kiegészítő megállapodást kötnek.

A korábbi, 2003-ban született megrendelés összesen 90 darab, a Rába által a honvédség számára speciálisan kifejlesztett H-14-es típusú tehergépkocsiról szólt, összesen bruttó 4.2 milliárd forint értékben. A mostani megrendelés további 65 jármű szállítását jelenti a Rába számára. Az erről szóló kiegészítő megállapodás aláírására a napokban került sor.

A 65 járműből 20 darab a Rába H-18-as típusú tehergépkocsija, mely járműtípus jól szerepelt az SFOR és KFOR kontingensnél való alkalmazás során. A fennmaradó rész a Rába által a honvédségi igényeknek megfelelően átalakított Mercedes típusú felderítő és parancsnoki terepjáró jármű és tehergépkocsi.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?