family budget time

Erről nem volt szó: itt a hivatalos rendelet a kamatstopról, készülhetnek a hitelesek

2023. május 13. 14:01

A kormány május 11-én bejelentette, hogy a kamatstop intézménye egészen addig érvényben marad, amíg a jegybanki alapkamat nem csökken 10 százalék alá. Már meg is jelent az erről szóló módosítás a Magyar Közlönyben, eszerint a kamatstop kivezetését végül nem az alapkamathoz kötötték, hanem 2023. december 31-ig hosszabbították meg. De mire számíthatunk ezután? A Bankmonitor elemzése.

A 2023. május 11-én tartott kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette a kamatstop hosszabbítását. Ez a döntés nem érte meglepetésként a szakértőket, a hosszabbítás módja viszont váratlan volt, ekkor ugyanis még csak annyit lehetett tudni, hogy a védőhálót addig tartják fenn, amíg a jegybanki alapkamat 10 százalék alá nem csökken. Az alapkamat jelenleg 13 százalékon áll, és 2022. július 27-én emelkedett 10 százalék fölé. 

Jelenleg mintegy 300 ezer család és 28,5 ezer vállalkozás érintett közvetlenül a kamatstopban. Ez összességében 1360 milliárd forint összegű lakossági és 1000 milliárd forint összegű vállalkozói kölcsön kamatát csökkenti, így sokakat érint, hogy mire számíthatnak a kivezetését követően. Ehhez támpontot nyújthat, hogy amikor utoljára 10 százalék alatt volt a jegybanki alapkamat, mekkora volt a BUBOR mutató értéke, hiszen ez határozza meg a rövid kamatperiódusú hitelekre fizetendő havi törlesztő összegét.

Mitől véd a kamatstop?

Ahhoz, hogy megértsük a kamatstop kivezetésének hatását a havi törlesztőnkre, célszerű tisztában lenni annak céljával és működésével. A kamatstop intézménye célja, hogy a legsérülékenyebb – kamatkockázatnak leginkább kitett – hitelek törlesztőrészlete ne emelkedjen meg drasztikusan a piaci hozamok változása miatt.

Mit is jelent mindez? A Bankmonitor szakértői egy 3 havonta változó kamatozású jelzáloghitel példáján keresztül mutatják be a kamatstop hatását. (Anno a devizahiteleket is 3 havi BUBOR-hoz kötött forinthitelekre váltották át, emiatt még mindig több százezer ilyen hitelszerződés létezik.) Az ilyen típusú hitelek kamata két részből áll: egy referencia mutatóból és egy kamatfelárból. A referencia mutató jellemzően a 3 havi BUBOR (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb), vagyis a kérdéses mutató aktuális értéke alapján módosulhat a kamat.

A példában szereplő kölcsön fennálló tartozása jelenleg 6 millió forint, a hátralévő futamidő 12 év, a kamatfelár pedig fix 3%. A kamatstop az mondja ki, hogy ezen kölcsönnél a 2021. október 27-én érvényes BUBOR értéket kell figyelembe venni, ami 2,02 százalék. Vagyis a kölcsön aktuális kamata 5,02 százalék, a havi törlesztőrészlete pedig 55 554 forint.

A 3 havi BUBOR mutató aktuális, 2023.05.10-ei értéke 16,19 százalék, vagyis a hitel kamata 19,19 százalék lenne kamatstop nélkül. Ez alapján az adósnak kamatstop nélkül 106 827 forintot kellene fizetnie minden egyes hónapban. (Természetesen az egyes hitelekre gyakorolt hatás nagy mértékben függ a kamatfelártól, a fennálló tartozástól és a hátralévő futamidőtől.)

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mi lesz a kamatstop kivezetésekor?

Ahhoz, hogy megtudjuk, mire számíthatnak az adósok 2023. december 31-et követően, érdemes megnézni, hogy amikor utoljára 10 százalék alatt járt a jegybanki alapkamat,  mekkora volt a BUBOR mutató értéke.  A jegybanki alapkamat 2022. július 27-én emelkedett 10 százalék fölé, akkor a 3 havi BUBOR mutató értéke 11,97 százalék volt. Ez a 2,02 százalékos értékhez képest még mindig jelentős emelkedést jelent. Ez alapján a példában szereplő kölcsön kamata 5,02 százalékról 14,97 százalékra, a törlesztőrészlet pedig 88 547 forintra emelkedne, ami 59 százalékos drágulás.

Természetesen a múltbeli adatokból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Ha azonban hasonló lenne a BUBOR és az alapkamat együtt mozgása, mint az elmúlt időszakban, akkor a törlesztőrészletek fent leírt emelkedésére számíthatnak a 3 havi BUBOR-hoz kötött kamatozású kölcsönnel rendelkezők.

A kamatstopról, a megtartása körüli anomáliákról tegnap a Pénzcentrum is írt, ezt a cikket itt tudod újra elolvasni:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
iO Charts  |  2026. augusztus 14. 21:53
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Computer Modelling Group 2027 Q1-es jelentése előtt a ré...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?