8 °C Budapest
A young guy works at a laptop in a home office. Young successful guy.

Egyre több magyar sétál bele ebbe a lakáshitelcsapdába: milliókat bukhat, aki erre nem figyel

2022. november 22. 20:33

Miközben hétről hétre drágulnak a lakáshitelek, a bankok is mind inkább megválogatják, hogy kit, milyen összeghatárig hiteleznek. Emiatt egyre többen tapasztalják, hogy nem hitelképesek, vagy ha kapnak is kölcsönt, a szükségesnél kisebb összegre számíthatnak. Éppen ezért óriási kockázatot vállal az, aki úgy fizet foglalót egy ingatlanra, hogy előtte nem ellenőrizte, mennyi lakáshitelre számíthat, legrosszabb esetben ugyanis akár el is veszítheti az összeget - írja a Bankmonitor.

A lakáshitelek drasztikusan drágultak az elmúlt időszakban: míg egy évvel ezelőtt a legkedvezőbb végig fix lakáskölcsönök kamata kicsivel 5 százalék alatt volt, addig most a lakáshitel kalkulátor szerint 8 százalék alatti kamattal egyik banknál sem találkozhatunk. Ez egy 20 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitelnél az egy évvel ezelőtti 127 700 forint helyett immár 172 750 forint havi törlesztőt eredményez, ami teljes visszafizetésben csaknem 10 millió forint plusz kiadás.

A magasabb törlesztőrészlet egyben azt is jelenti, hogy ugyanakkora hitelösszeg felvételéhez nagyobb összegű igazolt jövedelem szükséges. (Az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (JTM) szabály szerint egy félmillió forint alatti nettó igazolt jövedelem legfeljebb 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre, míg félmillió forinttól 60 százaléknál ránt be az „adósságfék”.)

A kamatemelkedésen túl csökkenti a felvehető hitel összegét az is, hogy a bankok mind magasabb becsült megélhetési költséggel számolnak a növekvő infláció miatt. Ennek mértéke pénzintézetenként nagyon eltérő. Van nagybank, ahol egyedülálló igénylőnél egységesen 120 ezer forinttal csökkentik a JTM kapcsán figyelembe vett nettó jövedelmet, míg a családoknál 180 ezer forinttal számolnak. Arra is van példa, hogy gyerekszámtól és családi állapottól függően változó összeggel kalkulálnak, de olyan bankról is tudnak a Bankmonitor szakértői, ahol az is számít, hogy az igénylő vidéki vagy budapesti lakcímmel rendelkezik-e.

A fentiek miatt a lakáshitellel ingatlant vásárlóknak különösen óvatosan kell eljárniuk. Első körben mindenképpen célszerű a hitelképességüket ellenőriztetni, majd megkeresni a legkedvezőbb ajánlatot kínáló pénzintézetet. Az adásvételi szerződés aláírását megelőzően lefoglalózni egy ingatlant rendkívül kockázatos: amennyiben ezt követően derül ki, hogy a vevő nem hitelképes, vagy az, ám a reméltnél kisebb összeget kaphat csak, akkor ez akár meg is hiúsíthatja az adásvételt. Ebben az esetben a foglaló elvész, kivéve akkor, ha az adásvételi szerződésben erről másképpen rendelkeztek a felek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kockázat leginkább egy előzetes hitelbírálattal csökkenthető, ebben az esetben ugyanis a vásárló úgy írhatja alá az adásvételi szerződést és fizetheti ki a foglalót, hogy már tudja, a bank hitelezi a jövedelmét, illetve tisztában van azzal, hogy maximálisan mekkora összegre számíthat. Néhány bank egy ideig ráadásul tartja az előzetes hitelbírálat során megadott hitelkamatot, ami védelmet nyújthat az ezen idő alatt bekövetkező hiteldrágulás ellen.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem