Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
Elárverezték LL junior lakását, mivel nem tudott fizetni a neki hitelezőknek, ráadásul közüzemi tartozása is volt. Az ismert zenész megúszhatta volna a lakása elvesztését, ha sikerül valamilyen megállapodást kötnie a bankjával.
Az ismert zenész még élettársa édesanyjának is tartozott, aki tavaly - nyolc hitelezővel együtt - végrehajtást kért a lakására, amiben az Édes élet felvételei szerint a lánya és az unokája, Lacika is lakik. Néhány hete el is kelt Juniorék otthona. Ennek ellenére nem biztos, hogy megkapja pénzét, mivel másnak is tartozik a rapper - írja a Blikk.
Az élettársa édesanyja mellett többek között Papp Sándor (akinek az autóját használja) felé is tartozásokat halmozott fel Junior. Emellett a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulásnak 5910 forinttal, Fővárosi Gázműveknek 229 ezer forinttal, a társasháznak, amelyben a rapper lakik 274 ezer forinttal, az anyósának 279 ezer forinttal, az Elműnek 312 ezer forinttal, Intrum Justitia Zrt. 521 ezer forinttal, a Fakthorn Pénzügyi Zrt. 1 millió 544 ezer forinttal tartozik; az OTP pedig egy 52 ezer svájci frankos (13 milliós) követelést jegyeztetett be a lakás tulajdoni lapjára.
Az ingatlant a hitelezők kérésére meghirdették árverésre, a VII. kerületi lakás márciusban gazdát is cserélt. 7,3 millió forintért vette meg az árverésen új tulajdonosa, ám mivel a követelések ennél jóval magasabb összeget tettek ki, bizonyos, hogy a rappernek maradtak tartozásai. Az új tulajdonos egyébként egyelőre nem költözött be Juniorék családi fészkébe, hiszen az Édes életben látható, hogy még most is ott laknak.
Hogyan kerülhet ki az adósságból LL Junior?
Felmerülhet a kérdés, hogy milyen megoldás segíthetett volna a zenésznek abban, hogy ne veszítse el a lakását, illetve milyen megoldások jöhetnek szóba, ha nem akarunk a zenész sorsára jutni. A Pénzcentrum.hu véleménye szerint, ha devizaadóssággal küzdünk, akkor az árfolyamgát a legmegfelelőbb választás arra, hogy megtarthassuk az otthonunkat.
Az alábbi táblázatban a devizahitelek átlagos hátralévő futamidejével (15 év), a jelenlegi átlagos tartozásával (7 millió forint), és az átlagos banki költségekkel és kamatokkal (8%) számoltunk. Ha élünk az árfolyamgát adta lehetőséggel, akkor közel 30 százalékkal csökkenthető a havi törlesztőrészletünk. Az árfolyamgát lejáratakor (öt év múlva) sem nő számottevő mértékben a törlesztőnk, erős forint esetén egy, míg gyenge forint esetén is csak nyolc százalékkal nő a befizetendő az eredetihez képest.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ennek elsősorban az az oka, hogy az állam és a bank átvállalja a rögzített árfolyam feletti törlesztőrészlet kamatrészét. Ennek ellenére még sokan nem éltek az árfolyamgát adta könnyítésekkel.

Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







