6 °C Budapest

Erre elég a kamattámogatás - bárcsak nyáron vettünk volna fel hitelt

Pénzcentrum
2011. november 30. 11:30

Tovább nőhetnek a forinthitelek kamatai. Ez azt jelenti, hogy akár a jövőre bevezetésre kerülő kamattámogatással együtt sem tudunk majd olcsóbban lakáscélú kölcsönhöz jutni jövőre, mint például nyáron tudtunk volna. Hiába vannak tehát a lakásárak a padlón, a hiteldrágulás miatt nem biztos, hogy most érdemes hitelből belevágni a vásárlásba.

A tegnapi kamatemelés tovább húzhatja felfelé a lakáscélú hitelek kamatait is, az elmúlt 2 hónapban is átlagosan 1 százalékpontos emelkedés volt megfigyelhető a legnagyobb hazai bankoknál. A további emelkedés azt jelentené, hogy akár a jövőre igényelhető kamattámogatással együtt sem lesz olyan "olcsó" forinthitelhez jutni, mint a nyár elején volt.


Kamattámogatás nélkül drágább hitelhez jutni, mint akár még szeptemberben. Ennek okairól korábbi cikkünkben írtunk. Most viszont azt számoltuk ki, hogy kamattámogatással jövőre, vagy 2011 nyarán - még a végtörlesztés bevezetése előtt - volt-e olcsóbb az új forinthitel. (Most azok a forinthiteleseknek is nőhetnek a költségeik, akik a nyáron vagy még korábban vették fel a kölcsönüket, kamatperiódustól függően az ő hiteltermékükbe is átárazódhat a dráguló források hatása.)

Nézd meg, hány milliót nyerhetsz a kamattámogatással! + Kalkulátor!

A kamattámogatás mértéke a mindenkori 5 éves állampapír-hozam 30-50 százaléka lehet használt lakás esetén. Tehát ha a banki hiteldíjak és az állampapírhozam is 1 százalékponttal nő, akkor ennek nettó hatása az első évben is 0,5 százalékospontos növekedés a teljes hiteldíjban, ami minden évben egyre nagyobb 0,55 százalék,pont 0,60 százalékpont és így tovább. Tehát egy minden termékben hasonlóan érezhető kamatnövekedés plusz terheket jelent az állami támogatott hitelesekre.

Az átlagosan mintegy 1 százalékponttal nőtt THM értékekkel szemben közel 2 százalékpontot ugrott az államkötvények hozama az elmúlt két hónapban. Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője elmondta, hogy a hosszú távú állampapírhozamokra sokkal inkább van hatással az aktuális gazdaságpolitika, mint a jegybanki alapkamat emelés. A jövő év elejére várható megállapodás az IMF-el csökkentheti a jelenleg 9 százalék fölötti állampapír hozamokat. Számításunk során feltételeztük, hogy a kamattámogatáskor alkalmazott hozamráta fél év átlagából áll majd elő, ez alapján néztük meg, hogy a THM növekmények ellenére milyen arányban csökkenhet a jövőre felvett hitelek díja a kamattámogatás hatására.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ahogy láthatjuk, hogy még nem faragták le teljesen a THM növekedések az esetleges kamattámogatás hatását a nyár végi díjakhoz képest. Egyedül az Erste bank esetén mondhatjuk el, hogy a kamattámogatás utolsó két évében magasabb törlesztőrészletünk lehet majd, mint egy, a nyár végi díjakkal számolt hitel esetén lett volna. Az általánosságban viszont mindenképp kijelenthető, hogy egyre kisebb a díjkülönbség a nyár végi hitelek és a most még nem is igényelhető támogatott kölcsönök díjai között. A bevezetés idejére több banknál tovább zsugorodhat ez a különbség.

A kamattámogatás kifutásával a terhek az eredeti THM szintekre növekednek, így egy a forinthitelek kamatait csökkentő stabil gazdaságpolitikával érhetjük el csak újra a már 2011 nyarán kialakult THM szinteket.

A kamattámogatás feltételei:
Nem mindenkinek segít a kamattámogatás, mivel csak új lakás vásárlásához, építéséhez, használt lakás vásárlásához, lakás korszerűsítéséhez, késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához, hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához használható fel.

- Új lakás vásárlása/építése esetén a lakóingatlan vételára illetve bekerülési költsége nem haladja meg a 30 millió forintot, használt lakás korszerűsítése esetén a hitelcél nem haladhatja meg a 15 millió forintot.
- Új lakás vásárlása esetén a használatba vételi engedély, építés esetén az építési engedély kiadására 2010. január 1-jét követően kerül sor.
- Használt lakás vásárlása esetén: a kamattámogatás csak olyan, a rendelet hatályba lépését követően megkötött adásvételi szerződéssel rendelkező, legalább komfortos használt lakások megvásárlására vehető, melynek tulajdonosa e lakás helyett másik lakást vásárol és erről nyilatkozik.
- Korszerűsítés esetén a kamattámogatás akkor vehető igénybe, ha a kérelem benyújtásának időpontjában a korszerűsítési munkálatok még nem kezdődtek meg.
- A hitel maximális összege új lakás vásárlása/építése esetén 10 millió forint, használt lakás vásárlása és korszerűsítés esetén a 6 millió forintot.
- A kamattámogatást igénybe vevő csak természetes személy lehet.
- Legalább az egyik szülő bejelentett munkaviszonnyal rendelkezik.
- Az építési/vásárlási, illetve korszerűsítési költségek 70%-át számlával kell igazolni.
- Adóhatósági igazolást kell bemutatni arról, hogy az igénylők köztartozásmentes adózók.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm