15 °C Budapest

Világhitel menthetné meg az OTP ügyfeleit

2011. szeptember 18. 08:09

Szélsőséges esetben akár az OTP Bank forinthitelesei is jól járhatnak a végtörlesztéssel. Ha egyáltalán létezik olyan hiteles, aki ma "forintosított" Világhitellel bír, több milliós tartozástól szabadulhatna meg. De a frankhitelesek is spórolhatnak néhány százezret. Az OTP hallgat, mi számoltunk: mi lenne, ha a frankhitelesek jenben végtörlesztenének?

Első jenhitelként vezette be még 2007 nyarán a Világhitelt az OTP Bank. A japán jen mellett, svájci frank, euró és forint alapon is igénybe vehető volt. A igazi újdonságot azonban az jelentette, hogy a futamidő alatt az ügyfelek minden hónapban szabadon, szerződésmódosítási és egyéb díjak nélkül dönthetnek a hitel átváltása mellett.

Így elméletileg lehetséges, hogy vannak olyan forinthitelesek is, akik a devizahiteleseket segítő végtörlesztés lehetőségével csökkenthetik adósságukat, amennyiben azonnal kifizetik a teljes tőketartozásukat. Azok esetében van ez így, akik a Világhitel keretében már forintra váltották devizahitelüket. Ha ők, csak néhány hónapra is visszaváltanák hitelüket valamilyen devizára és előtörlesztenék azt, több milliót elfelejthetnének a tartozásukból.

Tételezzük fel, hogy valakinek van most 8 millió forint tartozása az OTP Világhiteléből (bármikor a futamidő közben már a forintosítás mellett döntött az ügyfél). Ha ő most frankra váltja a teljes tartozását, 1 millió 900 ezer forinttól szabadulhat meg hirtelen. De miért tenne ilyet, ha egyszer egyből jenre is válthatja a tartozást, ahol végtörlesztve 2 millió 100 ezer forintot spórol.

Csak egy baj van a dologgal, nincs olyan ember (legalábbis az OTP Bank tájékoztatása szerint), aki élhetne a lehetőséggel. A bank devizahiteles ügyfeleinek ugyan 10 százaléka Világhiteles, de az ő hitelük 96 százaléka jenben, míg 4 százalékuké frankban van.

Így csak az OTP devizahiteleseinek kevesebb, mint fél százalékának jelenthet egy kis pluszt, ha frankhitelét jenre váltja, majd a rögzített árfolyamon (2JPY/HUF) végtörleszt. Ez a hitelük tökerészének további 3,3 százalékos lefaragását jelenti.Az OTP az irányú kérdésünkre sem kívánt válaszolni, hogy milyen formában élhetnek ezzel a lehetőséggel az ügyfelek, vagy ennek milyen jogi vagy egyéb akadálya lehet.

Érdemes a Világhitelt új forinthitelből végtörleszteni?

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Amennyiben nincs a fennálló kamat-, díj- és tőketartozásnak megfelelő összegű megtakarításunk, akkor egy másik piaci kamatozású forinthitelből is kiválthatjuk meglévő tartozásunkat. Ebben az esetben is jól járnak azok a forint alapon, vagy frankban tartozó ügyfelek, akik jenre váltva végtörlesztenek.

A következő táblázatban 10 év hátralévő futamidejű, különböző devizaalapú Világhiteleket hasonlítottunk össze. A feltételezett THM forint esetében 10, eurónál 8, frank alapon 7, jen esetén 5 százalék.

A fenti táblázatban jól látszik, hogy az eredetileg 105 ezer forintos törlesztőrészletű forinthitel átváltható egy 77 ezer forintosra, amennyiben jenben végtörlesztés történik egy másik piaci forinthitel felvételével. Ez 28 ezer forintos többlet a család pénztárcájában havonta. A most frank alapú Világhitelesek, akik elméletileg az OTP bank ügyfélkörének fél százalékát teszik ki, 15 ezer forintot nyerhetnek így havonta, közel 4 ezer forinttal többet, mintha saját devizájukban hajtották volna végre a teljes törlesztést.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Holdblog  |  2026. október 16. 10:28
A fontos bejelentések podcastja: Viktor bejelentette, mit kell termeszteni a magyar kertekben, Dani...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?