Tíz éve nem látott csődhullám indult el az idén a magyar gazdaságban - derül ki a Creditreform legfrissebb adataiból, amelyek a magyar cégek ellen indított fizetésképtelenségi eljárások megugrását mutatják. Januártól szeptemberig 11 ezer hazai vállalkozás került felszámolási vagy végelszámolási eljárás alá.
Tíz éve nem látott csődhullám indult el az idén a magyar gazdaságban - derül ki a Creditreform legfrissebb adataiból, amelyek a magyar cégek ellen indított fizetésképtelenségi eljárások megugrását mutatják. Januártól szeptemberig 11 ezer hazai vállalkozás került felszámolási vagy végelszámolási eljárás alá - írja a Magyar Nemzet.
Idén a felszámolások száma több mint húsz százalékkal, a végelszámolásoké pedig 16 százalékkal növekedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az idei számokat az elmúlt tíz év adataival összevetve megállapítható, hogy a különböző eljárások száma ebben az évben a legmagasabb. Az idén szeptemberig megindított felszámolások és csődeljárások száma összességében meghaladta a tavaly regisztrált öszszes eljárás 86 százalékát.
A Creditreform hitelezővédelmi szövetség adatai drasztikus romlásról számolnak be az idei éven belül is: július-augusztusban ugyanis a fizetésképtelenségi eljárások száma 31 százalékkal, a végelszámolásoké pedig 22 százalékkal ugrott meg. Idén eddig majdnem 11 ezer hazai vállalkozás kényszerült bezárásra: 6881 cég ellen indult felszámolási eljárás, míg 4032 társaság végelszámolás alá került. Ezek az elmúlt tíz év legrosszabb adatait jelentik.
Ennek hátterében több tényező áll. A hazai cégek között évek óta fennálló körbetartozás - amelynek mértékét gazdaságkutató cégek jelenleg 100 és 300 milliárd forint közötti öszszegre becsülik - idén és jövőre várhatóan tovább szedi az áldozatait, s ehhez a folyamathoz társul a szeptember elsejétől, illetve a január elsejétől érvényes adó- és járulékemelések okozta tehernövekedés. A fizetésképtelenségi eljárások számának emelkedését vetíti előre a lakossági fogyasztás jövő évre jósolt visszaesése is, ami elsősorban a hazai termelő és szolgáltató vállalkozások piacainak szűkülését eredményezi.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.







