Ahogy az IMF a világot látja: tovább száguldanak a feltörekvő piacok

Pénzcentrum
2006. április 20. 12:10

Tegnap délután jelentette meg az IMF a világgazdasági kilátásokkal foglalkozó elemzését. A Valutaalap szerint a magas energiaárak és a globális egyensúlytalanságok ellenére a világgazdaságban még jópár évig stabil növekedés várható. Emellett a fejlett gazdaságoknak azonban mindent meg kell tenni, hogy a fogyasztási keresletnél, a beruházásoknál és a megtakarításoknál létező egyensúlytalanságokat

enyhítsék, különben megnő egy globális pénzügyi válság esélye, mely recesszióhoz vezethet. A fejlődő piacok továbbra is igen dinamikusan növekednek.

Veszélyek

Az elemzés szerint az egyensúlyi problémák orvoslása lényegesen többet jelent, mint a kínai jüan felértékelése. Az USA-ban mindenképpen növelni kell a megtakarítások szintjét, a költségvetés hiányát pedig mérsékelni kell. Ezzel a hatalmas folyó mérleg deficit is csökkenthető. Európában, Japánban és Kínában a belföldi kereslet élénkítésére van szükség.

Az IMF szerint további lépéseket kell tenni a devizaárfolyamok rugalmasabb alkalmazkodásának elősegítésére. A Valutaalap vezető közgazdásza szerint a dollár leértékelődése az egyensúlyi problémák enyhítésének irányába hatna. A zöldhasú leértékelődése középtávon lenne kívánatos.

Prognózisok

Az IMF szerint a világgazdaság 2006-ban 4.9%-kal bővülhet, 2007-ben 4.7%-kal. 2005-ben a világGDP 4.8%-kal bővült. A most közölt becslések közül 2006-ra 0.6%ponttal, 2007-re 0.3%ponttal magasabb prognózist tett közzé az IMF mint szeptemberi előrejelzésében szerepelt.

A fejlődő piacok továbbra is igen dinamikusan nőhetnek: 2006-ban 6.9%-kal, 2007-ben 6.6%-kal. A fejlett gazdaságokban idén átlagosan 3%-os, 2007-ben 2.8%-os bővülés várható. A fejlődő gazdaságok közül leginkább Latin-Amerikában várható kisebb elmaradás.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A fejlett piacok közül az USA-ban a legnagyobb kockázat a magas folyó mérleg hiány, illetve az ehhez kapcsolódó külső finanszírozási igény biztosítása. Európában a fiskális egyensúlytalanságokat kell csökkenteni, de a kontinens gazdaságai erősödőben vannak. Japán dinamikusan nő, ha a fogyasztási kereslet erősödik, akkor a növekedés tartós maradhat.

Összességében a gazdasági dinamikát övező kockázatok közül a negatívabbak erősebbek, melyek közül az említett globális egyensúlytalanságok a legfontosabbak az IMF szerint. A Valutaalap úgy véli, hogy a helyzet megérett a cselekvésre, de szeptemberben is ugyanígy gondolták.

Kordában tartott infláció

Az IMF szerint nincs érdemi inflációs nyomás a világgazdaságban. A globalizáció számos téren megakadályozza az árak elszaladását, de ez nem mindenhol van így. Infláció szempontjából a legnagyobb kockázat az olajárak oldaláról jelentkezik. Az IMF 2006-ra 61.25 USD/hordó átlagárral számol, 2007-re 63 USD-vel. Az olajpiac továbbra is érzékeny marad a geopolitikai eseményekre.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?