Helyreigazító közlemény a "Nem kér a víztározónak, gyümölcsmosónak hazudott medencékből Tihany: elbontatják a kamu nyárikonyhát is, repült a bírság” címmel megjelent cikkünkre.
Egyetelen napra megnyílnak a főúri kastély titkos terei, de extra kutyás programmal is várnak
Az évről évre egyre népszerűbb Tacskótalálkozóval ünnepli kilencedik születésnapját a gyulai Almásy-kastély szombaton, amikor az épület máskor nem látogatható részét is megnyitják az érdeklődők előtt - közölték a szervezők.
A kastélyt is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Fekete-Dombi Ildikó elmondta, a programok összeállításánál idén is fontos volt, hogy a népszerű programelemek mellett valami újat is meséljenek az épületről, annak történetéről és az itt élt személyekről.
"Idén a főépület padlására visszük fel a vendégeinket, amit valóban csak kivételes alkalmakkor mutatunk meg. Történészünktől megtudhatják például az érdeklődők, hogy honnan és hogyan kerültek ide a hatalmas szálfák, miért biztonságos a tetőszerkezet 300 éves kora ellenére, vagy hogy miért nem találunk szeget az eredeti gerendákban" - fejtette ki.
Hozzátette, hogy negyedik éve szervezik meg a Tacskótalálkozót, amely akkora népszerűségre tett szert, hogy kihagyhatatlan programelemmé vált. A hét elejéig már csaknem 140 kutyát regisztráltak előzetesen, de a szám még a rendezvény napján is jelentősen meg szokott nőni. A négylábúaknak felvonulást, futó- és szépségversenyt is hirdetnek.
A nap programjában szerepel még többek között alkotóház és műhelymunka, óvodásoknak és kisiskolásoknak szervezett tárlatvezetés Tacskó Döncivel, sötétedést követően pedig gyertyafényes tárlatvezetés. A kastély Csemegetárába ezen a napon a kutyák is betérhetnek, itt a gazdiknak gyümölcskenyeret, pozsonyi kiflit és Kossuth-kiflit kínálnak a kávé, limonádé vagy szörp mellé.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A kastélyparkban a Portéka Kézműves és Termelői Közösség tart vásárt és lesznek tacskós termékeket árusító kereskedők is. Ugyanitt fotópontok és ügyességi játékok is szórakoztatják a résztvevőket. A szabadtéri programok és a Tacskótalálkozón való részvétel díjtalan - emelte ki Fekete-Dombi Ildikó. A kiállítóhelyet 2016. március 18-án adták át, 2018-ban Európa 40 legjobb múzeuma közé választották.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







