A biztosítók és nyugdíjpénztárak egybehangzó véleménye szerint a megnövekedett nettó jövedelem összességében inkább erősítheti a megtakarítási hajlandóságot.
Novák Katalin mai bejelentése szerint nemcsak a gyermeket nevelő szülők, hanem a várandósok is visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat. Ennek feltétele, hogy idén év végéig betöltsék a 12. hetet. A visszafizetési összeghatár a tavaly decemberi átlagbér 12 hónapra számolt összegét terhelő szja mértéke, vagyis mintegy 800 ezer forint.
A miniszter posztjában arra is kitért, ha mindkét szülő dolgozik és adózik, mindketten részesülnek a visszatérítésben, akkor is, ha csak egyetlen gyermeket nevelnek. Így két, visszatérítésre jogosult szülő esetében akár 1,6 millió forint is lehet a visszatérítés összege.
Azt is megerősítette, hogy a gyermeket nevelő katás kisvállalkozók az idén befizetett tételes adójuk egynegyedét kapják vissza. Ha a szülő több különböző jövedelme után többféle módon adózik, a befizetett összegek összeadódnak, de ekkor is érvényes a 800 ezer forintos visszafizetési összeghatár.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







