Hiába a nyugati fizetés és az irigylésre méltó „gyes”, nekik nem jött be Norvégia: ezért költözött haza Nóra és Máté

Mindkettőjüket fiatalkoruk óta szenvedélyesen érdekli az agykutatás. Neubrandt Máté biológusként végzett az ELTE-n és már másodévesen bekapcsolódott a kutatómunkába tudományos diákkörös hallgatóként az akkori MTA (ma HUN-REN) Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) idegi őssejtekkel foglalkozó laborjában. Ezt követően Phd-ja során a memóriában fontos hippokampusz nevű agyterület idegsejt hálózatát vizsgálta, Szabadics János csoportjában.   

Lenkey Nóra a Semmelweisen végzett orvosként, majd Ő is a KOKI-ba került, ahol eleinte gyógyszerkutatással foglalkozott. Később az alapkutatás felé fordult, a hippokampusz gátló idegsejtjetit vizsgálta Nusser Zoltán laboratóriumában.  

Ahogy Máté fogalmaz: „kutatóként természetes, szinte elvárás, hogy az ember külföldön is tágítsa a látókörét, más laboratóriumot, gondolkodásmódot, környezetet is megtapasztaljon. Fontos volt számunkra, hogy családbarát országba menjünk, mert szerettünk volna gyerekeket. A kutatói lét adta anyagi keretek között (ami sehol sem aranybánya) nem könnyű gyerekeket nevelni, sok országban – például Svájcban, vagy az USA-ban – szinte lehetetlen. Szempont volt, hogy szeretjük a  természetet, ami Norvégiában egészen elképesztő.”

Máté a Phd írás közben olvasott a norvég, Nobel díjas agykutató Moser házaspár munkásságáról, ami szintén a skandináv országra terelte a fókuszukat. Viszont Moserék Trondheimben, az ország középső részén élnek, ahol az időjárás közismerten nem túl barátságos. Ezért a magyar kutatók inkább a – norvég fogalmak szerint - délen fekvő fővárosban kerestek állást. Szerencséjük volt: 2018-ban az Oslói Egyetem Orvostudományi Karán mindketten megtalálták álmaik pozícióját. Ráadásul ugyanabban a laborban. Máté posztdoktori témája az agy új környezetben való tanulását vizsgálta,  Nóra pedig egy speciális gátló idegsejt csoport funkcióját tárta fel navigáció közben.

A „mennyiben más a norvég kutatói lét, mint a hazai?” kérdésre elárulják: ott az a szemlélet, hogy mindenki magának építi a szükséges berendezéseket, tanul meg mindent, ami a kutatásához szükséges. Így ők orvosként és biológusként szoftvert írtak, áramköröket forrasztottak. A labor igazi multikulti hely volt, a 11 fős csapatban mindössze három helyi kutató dolgozott. Az első években nem sokat láttak sem Osló, sem a természet szépségeiből. Beleugrottak a mélyvízbe, lelkesek voltak, bizonyítani akartak. Nóra szerint Norvégiában nagyobb a kutatói szabadság.

Itthon egy fiatal kutató bejáratott rendszerbe kerül, amelybe betanítják, részfeladatokat kap. Ezzel szemben a kinti főnökünk azzal fogadott minket, hogy találjunk ki egy-egy önálló projektet. Ez izgalmas, óriási kihívás, de egyben ijesztő is, hiszen nem ismertük a technikai lehetőségeket és korlátokat, mivel számunkra ez teljesen új terület volt. Ez később visszaütött, hiszen mindkettőnknek az első – több éves – projektje zsákutcába futott. Szerintem valahol a kettő között van az optimális megoldás.

– fogalmazott Nóra.

A két ország munkakultúrája nagyon eltérő. Míg itthon egy elhivatott kutató – sokszor szó szerint – éjjel nappal dolgozik, Norvégiában nagyon komolyan veszik a munka-magánélet egyensúlyát. Délután 4-kor (pénteken 3-kor) mindenkinek kiseik a kezéből a toll. Ez számukra nagyon idegen volt, alaposan kilógtak a sorból, amikor a hétvégét is a laborban töltötték. Norvégiában szent a családi élet: délután 5 körül minden nap otthon együtt vacsorázik a család.

A gyerekek 7-kor már ágyban vannak, de a szülők is korán fekszenek. Igaz korán is kelnek: az óvoda előtt már a reggel 7 órai nyitáskor sorok állnak. A laborban évente kétszer szerveztek közös grillezést, amelyre jó pár kolléga nem ment el, az említett a családi vacsorára hivatkozva. A törvény szerint minden munkavállalónak heti 1,5 óra dedikált sportolási idő jár. Munkaidőben. Ezt kis is használják, egyik kollégájuk gyakran ment sífutni (ez a No 1. sport náluk) napközben.

A hétvége a sportolásé, kirándulásé. E téren nem a teljesítményre, hanem az élményre mennek rá: a hómentes időszakokban bóklászással, áfonya-, gombaszedéssel telik a természetjárás. Télen az Osló környéki erdők közel 3.000 kilométeres (nem elírás!) túraösvénye sífutópályává alakul és az „egész város” ott falja a távokat. A kisgyerekek a szülők derekára csatolt szánon ülve élvezik a természetet.

Hétközben Ők sem ússzák meg a jót: az óvodában minimum heti egy nap out-door activity, amelynek keretében a kis hátizsákjukkal felkerekednek az erdőbe, maguknak sütik az ebédre való virslit. Besétálnak a belvárosba megcsodálni a karácsonyi díszkivilágítást, vagy a palotához a királyi párnak integetni. Az eső, rossz idő sosem riasztja el őket. Tegyük hozzá: egy 18 fős gyerekcsoportra 3-4 gondozó jut.

A hazai habitustól eltérően a norvég gyerekek nagyon szabadon nőnek fel. Ezt sugallja a szülők mellett az óvoda, iskola is. A játszótéren nincs „nem szabad”, vagy „rendeltetés-szerűen kell használni” tábla, a kicsire van bízva mit hogyan próbál ki. A munkahelyen szigorúan tilos a gyerekes-nem gyerekes megkülönböztetés. Ez nem írott malaszt, a munkavállalók e téren – is – számíthatnak a rendkívül erős szakszervezet támogatására.  A társadalom alapja minden téren a bizalom. Egymásban, az államban. Ennek alapján – például e téren - a szülőnek elhiszik, hogy a gyerek beteg, nincs szükség orvosi papírra.

Irigylésre méltó a „gyes” felosztása a két szülő között: a 13 hónapból egyharmad anyukáé, egyharmad a másik szülőé, a maradék egyharmadról pedig szabadon dönthetnek.

A szülők választanak, hogy összesen 49 hétre 100%-os fizetést, vagy 59 hétre 80%-os fizetést kérnek. Ezután, ha a kisgyerek még nem jár bölcsibe, akkor kiegészítő támogatásként a gyes összegének egyharmadát kapja a család. A gyesről munkába álló anyukának napi egy óra biztosítva van munkaidőben is, hogy szükség szerint szoptathassa a pici gyermekét. Ez vagy úgy valósul meg, hogy a másik szülő behozza ebédidőben a babát a munkahelyre, vagy úgy, hogy az anyuka egy órával hamarabb hazamegy a munkából.

Az is rendkívüli, hogy vannak olyan államilag fenntartott sportszer kölcsönzők, ahol – főleg gyerekek – ingyen kölcsönözhetnek sportfelszerelést. Így senkinek sem kell kimaradnia az osztállyal való közös korcsolyázásból vagy sielésből. A nemzeti ünnepükön is a gyerekeké a főszerep. Május 17-én iskolák és óvodák sokasága vonul el a királyi palotához, ahol a királlyal találkozhatnak. A lakóhelyhez közeli ünnepségen pedig az iskolai fúvós zenekaroké a főszerep: minden iskola zenekara felvonul és vidám zenékkel ünneplik „Norvégia születésnapját”. Természetesen ezen a napon minden gyerek annyi hot-dogot és a jégkrémet ehet, amennyi belefér.

A lakásbérlésben az első lépés nehéz, főleg gyerekkel, vagy háziállattal. Viszont vásárláskor nagyon kedvező hiteleket, adójóváírást lehet igényelni. Egy önálló keresettel rendelkező Phd hallgató már simán vehet saját ingatlant. Beosztással élve egy házaspár az egyikük fizetését félre tudja tenni, így 1-2 év után már reális egy lakásvásárlás hitellel.

A norvég árak bizonyos területeken még Nyugat-európai szemmel is horrorisztikusak. Az éttermek, kávézók, szolgáltatások, szabadidős programok nagyon drágák. Sokszor a helyiek is kerülik ezeket az alkalmakat, helyeket. Pedig Európa egyik legmagasabb életszínvonalat garantáló országáról beszélünk. Nem véletlen, hogy a használt termékeknek nagy ázsiója van. Rengeteg használtpiac van, ahol nagyon olcsón lehet jó minőségű sportfelszereléshez, bútorhoz, ruhához jutni. Az iskolák szülői munkaközössége is rengeteg bolhapiacot szervez. Máté például pár ezer forintért vett egy gyönyörű biciklit.

Nem létezik az „ételt főzni” kifejezés, helyette a „készíteni” van

A mindennapi gasztronómiában – magyar szemmel – lenne hová fejlődniük a norvégoknak. Mint mondják, az étkezés alapján érezhető leginkább, hogy ez egy első generációs jóléti társadalom. E téren nagyon spórolósak, sokak még a viszonylag olcsó egyetemi menzán is a saját müzlijüket eszik.  A gyerekek sincsenek elkapatva: az óvodai, iskolai menzán általában egyszerű hal- vagy májkrémes szendvics a fő fogás.

A boltokból a félig, vagy teljesen készételeket viszik haza. A nyelvükben nem létezik az „ételt főzni” kifejezés, helyette a „készíteni” van. A nemzeti ünnepen fogyasztott menü is elég furcsa lenne a magyar gyomornak: virsli, pizza, jégkrém. Ez utóbbi szinte egész évben tarol, Nórának komoly vitái voltak a kislányával, aki örömmel vette volna át a helyi szokásokat e téren már + 5 fokban. A karácsonyi ünnepi menü általában sózott, szárított bárány borda, amit egy nagy edénybe fenyődarabokra rakva gőzölnek át, vagy sertés oldalas. Mindkettőt krumplival és sült zöldségekkel tálalják, a bordához egy bogyós gyümölcs lekvárját eszik. Karácsonyi nemzeti életük még a „lutefisk”, ami lúgban tartósított hal, és leginkább turisták riogatására alkalmas.

A norvég barátságok jellemzően gyerekkorban kötődnek és egész életben kitartanak. Felnőttkorban viszont már nehezebb a barátokozás. Mátéék 7 évet töltöttek az országban, amelyből az utolsó kettőben jártak össze kollégákkal, már a gyerekek miatt. Dívik a sportklubokba, fittness terembe járás (ez utóbbi azon kevés dolgok egyike, amelyek olcsóbbak, mint itthon). A baráti beszélgetések leginkább az ilyen közös szabadidős tevékenységekre korlátozódnak, a péntek esti sörözés nem jellemző a kollégákkal.  

Kutatóként – főként az alapkutatásban - az egyetemeken nincs határozatlan idejű szerződés, 1-2-3 éves az általános. Ez nagyrészt az aktuális pályázatoktól függ. Őket is nyomasztotta a bizonytalanság, főként a gyerekek születése óta. Nóra több munkahelyre  beadta a pályázatát Skandinávián belül. Rengetegen akarnak ide jönni, és nagyon kevés szabad pozíció van. Volt, hogy egy állásra a világ minden részéből érkező 400 kutató jelentkezett. Éppen ez volt a hazaköltözésük egyik oka.

Nekünk életünk a kutatás. Itthon a BrainVisonCenter Kutatóintézet és Kompetenciaközpont ajánlata álmaink állásának tűnik. Az itteni lehetőség intézeti szinten ugyanazt a multidiszciplinaritást hordozza, amit Oslóban kicsiben csináltunk. Itt is az agykutatással foglalkozunk majd, azon belül a látás agykérgi visszaállításával, az epilepsziával és más neurológiai betegségekkel. Azokat a csúcsmikroszkópokat használjuk a mindennapi munkánkban, amiben jelentős tapasztalatunk van. Míg az oslói egyetemen az oktatásé a főszerep, és habár a munkacsoport tényleg kiváló volt, hiányzott egy olyan tágabb tudományos közösség és  kutatás fókuszú intézmény, amit itthon a KOKI-ban már megtapasztalhatunk és reményeink szerint a BrainVisionCenterben is vár ránk

– adott hangot bizakodásának Neubrandt Máté.

Ha egy dolgot kellene mondani a két ország, mentalitás különbségéről, Nóra a norvégok nyugalmát, stresszmentes életét emelné ki. „Nincs bennük aggodalom, idegeskedés, szerintük úgyis mindig megoldódnak a dolgok. Ezt tapasztaltam a terhesgondozáson is. A 9 hónap alatt sokkal kevesebb vizsgálatra kellett járnom, mint előtte itthon. Úgy élnek, hogy addig nem aggódunk, amíg nincs okunk rá. De, amikor probléma van – szerencsére nekem nem volt –  abba nagyon beleállnak. Emberileg és szakmailag is.”