Egy rosszul elsült „diákcsíny” miatt hétfőn közel negyven diák és dolgozó lett rosszul a zalaegerszegi Deák Ferenc Technikumban, többeket kórházba kellett szállítani.
Súlyos, ami kiderült ezekről a pirulákról: rengeteg magyar szedi, de ezzel a mellékhatással nem számoltak
Egy új kutatás szerint az antidepresszánsok típusától függően jelentős testsúlyváltozást, valamint szívritmus- és vérnyomáseltéréseket okozhatnak a kezelés első két hónapjában - írja a The Guardian.
A King's College London és az Oxfordi Egyetem vezetésével készült átfogó tanulmány kimutatta, hogy egyes antidepresszánsok akár 2 kilogrammos súlygyarapodást is okozhatnak az első két hónapban, míg más készítmények ugyanennyi vagy még több súlyvesztést eredményezhetnek.
A kutatók 151 klinikai vizsgálat adatait elemezték, amelyekben több mint 58 000 beteg részvételével 30 különböző antidepresszáns fizikai egészségre gyakorolt hatásait hasonlították össze.
Az eredmények jelentős különbségeket mutattak a mellékhatások között, annak ellenére, hogy a legtöbb vizsgálat mindössze nyolchetes gyógyszerhasználatot elemzett. Például akár 4 kilogrammos eltérést is találtak az átlagos testsúlyváltozásban: az agomelatint szedőknél átlagosan 2,5 kg fogyás, míg a maprotilin esetében körülbelül 2 kg súlygyarapodás volt tapasztalható.
A vizsgálat 21 ütés/perces különbséget mutatott ki a szívritmusban a fluvoxamint és a nortriptilint szedők között, valamint 11 Hgmm-es vérnyomáskülönbséget a nortriptilin és a doxepin között.
Dr. Toby Pillinger, a KCL klinikai előadója elmondta: "Az antidepresszánsok a világ legszélesebb körben használt gyógyszerei közé tartoznak. Bár sokan profitálnak belőlük, ezek a gyógyszerek nem egyformák – némelyik jelentős változásokat okozhat a testsúlyban, szívritmusban és vérnyomásban viszonylag rövid idő alatt."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakember hozzátette, hogy a leggyakrabban felírt SSRI típusú antidepresszánsoknak általában kevesebb fizikai mellékhatásuk van, ami megnyugtató, de más típusoknál szorosabb fizikai egészségügyi megfigyelés lehet indokolt.
Andrea Cipriani, az Oxfordi Egyetem pszichiátria professzora hangsúlyozta a közös döntéshozatal fontosságát, amelynek során az orvosok támogatják a betegeket a kezelésükkel kapcsolatos döntések meghozatalában, figyelembe véve preferenciáikat, személyes körülményeiket és értékrendjüket.
A kutatók az antidepresszáns kezelési irányelvek frissítését szorgalmazzák az új eredmények alapján.








