Miközben Európa még az idei első hőhullám utóhatásaival küzd, a meteorológusok már egy újabb, a korábbinál is intenzívebb forróságra figyelmeztetnek.
Szeptember 4-én, 91 éves korában elhunyt Giorgio Armani, a kortárs divat egyik legnagyobb hatású tervezője- írja a La Repubblica. Az olasz „Re Giorgio” hónapok óta betegeskedett, de egészen az utolsó pillanatig dolgozott.
FaceTime-on keresztül követte bemutatói próbáit, és készült szeptember végére tervezett jubileumi show-jára, amely 50 éves pályafutását ünnepelte volna. Armani a kifinomultság és az időtlen elegancia szinonimájává vált, forradalmasította a női és férfi öltözködést, és Coco Chanelhez hasonlóan teljesen új fejezetet nyitott a divattörténetben.
Pályája szokatlan fordulatokkal indult, ugyanis orvosnak készült, majd a milánói Rinascente áruházban lett kirakatrendező és eladó, ahol első kézből tanulta meg a divat lényegét. 1975-ben alapította saját márkáját, amely rövid idő alatt világsiker lett. A női szabadságot és kényelmet hirdető „destrukturált zakója” ikonikussá vált, az Emporio Armani fiatalos vonala, az EA7 sportkollekció és a később létrejött Armani Privé couture is világszerte meghatározóvá tette a nevét. Nemcsak a divatot, hanem annak kommunikációját is új alapokra helyezte, legyen szó városi óriásplakátokról, luxusszállodákról vagy a filmiparral való együttműködéséről.
Armani munkássága túlmutatott a ruhákon, következetesen kiállt értékei mellett, akár a divat túlzott trendkövetésének bírálatáról, akár a pandémia idején mutatott példamutató intézkedéseiről volt szó. Életművével maradandó nyomot hagyott nemcsak a divatban, hanem a kultúrában is – öröksége pedig a családja által létrehozott alapítvány révén tovább él. Giorgio Armani neve örökre egyet jelent a stílus, az hitelesség és a korszakalkotó elegancia fogalmával.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







