A fekete halál 1348-49-ben söpört végig Európán, a lakosság akár felét is elpusztítva.
Hiába tesznek le súlyos pénzeket a magyar betegek? Ebben már a magánellátás sem jobb, mint az sztk
Jelentősen nőtt a tapasztalt várakozási idő az állami járóbetegellátásban - hangzott el a PRÉMIUM Egészségpénztár sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztató témája a tavaly útjára indított PRÉMIUM Betegellátási Index volt, melynek eredményei tükrében idén is feltárták a területi különbségeket, valamint válaszokat kívántak adni arra is, miben jobb és rosszabb az állami egészségügy a magánnál és az elmúlt egy évben ez hogyan változott.
A tájékoztató keretében dr. Erdős Attila, a PRÉMIUM Egészségpénztár Igazgatótanácsának elnöke ismertette a reprezentatív felmérésük eredményeit. A járóbetegellátás minőségét vizsgálták a megkérdezettek elmúlt 6 hónapban szerzett tapasztalatai alapján. A felmérésben rákérdeztek az ellátás előtti, alatti és utáni tapasztalatokra is, ebből alakul ki a Betegellátási Index. A diagnosztikai szolgáltatásokat külön vizsgálták. A minőségi mutató súlyozott, maximálisan 100 pontot lehetett elérni.
Mivel a Betegellátási Indexet a tavalyi évben is elkészítették, így már van viszonyítási alapja az idei eredményeknek. A betegellátás előtti, alatti és utáni tapasztalatokból kialakult indexszám a 2022-es felmérés szerint az állami ellátásban 74, a magánellátásban 85 pontot ért el. Az együttes index 77 pont volt.
A 2023-as felmérés eredményei szerint 2022-höz képest nincs változás, a megkérdezettek 80 százaléka állami és 20 százaléka vett igénybe magánellátást. Az állami ellátást túlnyomó többségben anyagi okokból választották, a magánellátást általában a vélt magasabb színvonal és a várakozási idő rövidsége miatt választották. Magánellátásban vezet a nőgyógyászat és a szemészet.
Az eredmények szerint az állami ellátásban tapasztaltak szerint megnőtt a sokkal tovább várakozók aránya. A magánellátásban ez a részarány elhanyagolható. A váróterembe érkezve az állami ellátásban sokszor egy órát is várni, magánban viszont a többség hamarabb, sokan szinte azonnal bekerülnek a rendelőbe.
Az is kiderült, hogy még mindig türelmesebbek az orvosok a magánellátásban a betegekkel, viszont ez a mutató javult az állami ellátásban a friss eredmények szerint. Azt is kimutatták, hogy minél idősebb egy beteg, annál inkább "udvarias diktátorként", vagy arrogánsan viselkedik velük az orvos a betegek szerint.
Nem sokkal, de nőtt a rendelőben eltöltött idő, mind a magán-, mind az állami ellátásban. Az elégedettség tekintetében nincs nagy különbség az állami és magánellátás terén. 10 betegből 9 ajánlaná másnak is az orvosát, ez nem változott a 2022-es eredményekhez képest. Az elégedettséget számottevően az befolyásolja, mennyi időt tölt a beteg a rendelőben - mutatták ki.
Az igénybe vett szolgáltatások arányában a röntgenvizsgálatok aránya nőtt 2022-höz képest. A várólista sem olyan hosszú, mint amire számítani lehetett a diagnosztikával kapcsolatos felmérés szerint. A várakozás a várótermekben viszont romlott. Minden 4. betegnek fél óránál többet kellett várakoznia, a magán- és állami ellátásban ebben nincs különbség. Romlott a magánszolgáltatókkal szemben az elégedettség is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A teljes index végül állami ellátásban 75, magánellátás 84 és együttesen 77 pontot ért a 2023-as felmérés szerint. Lényegében tehát nem változott, mindössze az állami ellátás indexe nőtt egy ponttal.
A kerekasztal beszélgetés során szóba került, hogy hogyan alakulhat a magánellátás és közellátás viszonya a jövőben. Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara volt elnöke elmondta, hogy azt reméli, nem marad úgy a rendszer, ahogy mára kialakult. A magán- és állami ellátás szétválasztása ugyanis nem fenntartható.
Dr. Sinkó Eszter, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) elnökhelyettese ennek kapcsán azt mondta, hogy az éles szétválasztásra nincs esély. Bár korábban amellett érvelt, hogy szét kell választani a két ellátási formát, de most már látszik, hogy erre nincs esély. Kompromisszumot kell kötni. A szektorsemleges finanszírozás felé most az állam is nyit, ez jó megoldás lehet. Ennek részletei, működése még kérdéses, lehetnek akadályok. Az árképzésben ugyanis óriási különbségek vannak.
Dr. Kirschner András, a SWISS Medical Zrt. ügyvezetője is egyetért abban, hogy van egy üvegplafon a magánellátást igénybevevők számában, a 80-20 százalékos arány nem fog változni. Azt vették észre, hogy a lakosság elkezdte halasztani az ellátás igénybevételét, az egészségromlás pedig azt eredményezheti, hogy nem a járóbeteg, hanem a fekvőbeteg ellátást fogják terhelni a halogatók.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








