24 °C Budapest
Ive been taking better care of myself, doctor

Fontos határidő jár le hamarosan: rengeteg magyar bukhat komoly összegeket

2022. december 20. 17:05

A karácsony előtti rohanásban érdemes az egészségünkre is gondolni, és még egy fontos teendővel számolni: egészségpénztári tagként ugyanis a decemberi befizetésekkel lehet maximalizálni az adókedvezményeket. Jelentős összegről van szó: évente 20 százalék adó-visszatérítés, azaz maximum 150 ezer forint is visszajárhat. Így ennyivel olcsóbban juthatunk gyógyszerekhez, kontaktlencséhez vagy éppen magánorvosi ellátáshoz.

Évente jelentős összeggel csökkenthetjük az egészségügyi kiadásainkat, ha egészségpénztári tagsággal rendelkezünk: maximum évi 150 ezer forint jár vissza ugyanis adókedvezmény formájában a befizetéseink után. Fontos azonban tudni, hogy 2023-ban akkor élhetünk ezzel, ha azok beérkeznek december 31-e előtt. Így nem érdemes az utolsó napra halasztani az utalásokat, és elvesztegetni a visszaigényelhető forintjainkat – figyelmeztet közleményében a Prémium Pénztárak.

Nem érdemes halogatni

„A befizetéseknek legalább a 20 százaléka decemberben érkezik be, ami azt mutatja, hogy sokan ilyenkor kapnak észbe. A decemberi befizetéseket az is indokolja, hogy így nem kell sokáig várni a visszaigénylésre, ugyanis 2023 elején, az adóbevallás elérhetővé válásával már lehet is rendelkezni róla.  Akkor sincs azonban minden veszve, ha még nem vagyunk tagok. Ha ezt az év végéig meglépjük és befizetünk, természetesen akkor is igénybe lehet venni az adóvisszatérítést” – mondta Dr. Váradi Péter vezető stratégiai tanácsadó.

Váradi Péter hozzátette: „Bár a tagok jelentős része már rutinos befizető és tisztában van a határidővel, mégis minden évben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a különböző befizetési módoknak bizony átfutási ideje van. Azaz időbe telik, mire a pénztártag pénze beérkezik az egészségpénztárhoz”.

Röpködnek a milliárdok

Az egészségkasszáknak pedig egyre nagyobb szerepe lesz, hiszen a koronavírus-járvány kitörése óta a magánegészségügyi szolgáltatások népszerűsége még gyors ütemben nő. A magánellátások iránt leginkább a fiatalok nyitottak: a 25-34 éves korosztály tagjai közül majdnem kétszer annyian fordultak magánorvoshoz, mint az 55-64 évesek közül. „A saját adatainkból is azt látjuk, hogy évről évre fiatalodunk. A belépési átlagéletkor 2019 óta folyamatosan csökken. Ez azt mutatja, hogy nem csak a megfontolt 40-esek és 50-esek számára fontos az öngondoskodás” – tette hozzá Váradi Péter.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Gyógyszer, kontaktlencse, pelenka olcsóbban

Egészségpénztári tagként például 20 százalékkal olcsóbban vásárolhatunk gyógyszereket, szerezhetjük be mondjuk a gyerekek pelenkáját vagy vehetünk igénybe szakorvosi vizsgálatokat, esetleg gyógytornát. Az adókedvezmény már kisebb kiadások esetén is megtakarítás lehet, nem beszélve egy olyan orvosi kezelésről, mint egy fogbeültetés vagy lézeres szemműtét. A 20 százalékos adókedvezménnyel pedig nem csak az egészségpénztári, hanem az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések után is élhetünk. A befizetések határideje itt is az év vége, így nem érdemes késlekedni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?