Hiába erősödik a Covid jelenléte Magyarországon, az alacsony oltási hajlandóságra hivatkozva csökkentik az oltóanyag beszerzését.
Figyelmeztet Müller Cecília: ez most egyre többeknek lesz elkerülhetetlen a negyedik hullámban
Az országos tisztifőorvos mindenkinek ajánlja a koronavírus elleni oltás harmadik dózisának felvételét. Müller Cecília közölte, bizonyított, hogy a második oltás után három-négy hónappal csökken a szervezet immunvédelme.
Müller Cecília kedden Budapesten újságíróknak elmondta, hogy mindenkinek alkalma van az oltások felvételére az oltási akciónapok keretében akár oltóponton, akár háziorvosnál, Magyarországon továbbra is elérhető ötféle hatékony és biztonságos vakcina.
Sikeresnek nevezte az oltási akcióheteket és -napokat, hiszen több mint 300 ezren így kapták meg első oltásukat. "Azért biztosítjuk egyre szélesebb körben ezeket a lehetőségeket, hogy technikai, fizikai akadálya ne legyen az oltások felvételének" - fogalmazott. Beszélt arról is, hogy a magyarországi koronavírus-megbetegedések 29 százalékát az omikron variáns okozza, a vírus ezen mutációja egyre jobban terjed.
Müller Cecília hozzátette: az omikron általában enyhébb tüneteket okoz, de sokkal fertőzőképesebb, akár háromnaponta is duplázódhat a fertőzöttek száma. Hangoztatta: az, hogy ez a variáns nem okoz komoly tünetet, általánosságban igaz, de egyénekre soha nem lehet igaz. Hogy ki milyen súlyosan betegszik meg, az függ az egészségi állapottól és az oltottsági foktól.
Elmondta, továbbra is fontos a higiénés szabályok betartása, de a specifikus védelmet elsősorban a védőoltások biztosítják.
Müller Cecília az 5-11 éves gyerekek oltásáról elmondta, bővítik e korosztály oltási lehetőségét is, hiszen hétfőn beteltek a foglalható helyek. Így lehetővé teszik a gyerekek számára szombati napokon az időpontfoglalással történő oltakozást - ismertette.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az országos tisztifőorvos elmondta azt is, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint alacsony az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma. Eddig három mintában mutatták ki az influenza A vírust.
Hozzátette: ebben a szezonban egyelőre alacsony az influenzaaktivitás, azonban megítélni most még nem lehet, merre változik a megbetegedésszám. Vélelmezhető ugyanakkor, hogy idén sem lesz járvány. Ugyanakkor az influenzafertőzés csúcsa a január végi, február eleji időszakra esik.
Az influenza elleni védőoltást is mindenkinek ajánlja Müller Cecília. Jelezte, az idei szezonban rendelkezésre álló, felnőtteknek szánt 1,3 millió adag, térítésmentes vakcina fele, a gyermekeknek adható vakcinamennyiség 60 százaléka fogyott el.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







