Trumpnál betelt a pohár: brutális csapásra készül Putyin ellen
500 százalékos vámok, másodlagos szankciók és globális nyomás: Washington minden eddiginél keményebb lépésre készül Moszkvával szemben.
500 százalékos vámok, másodlagos szankciók és globális nyomás: Washington minden eddiginél keményebb lépésre készül Moszkvával szemben.
Koji László szerint egy hasonló esemény Magyarországon is a szakma felelősségét helyezné a középpontba, és egyértelműen indokolttá teszi a meglévő rendszerek felülvizsgálatát.
Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok tulajdonjogot akar szerezni Grönland felett, és nem elégedne meg egy szerződésen alapuló jogviszonnyal.
Jelezte, hogy a két ország együttműködését a jövőben is erősítené, valamint sok sikert kívánt Orbán Viktornak a közelgő választási kampányhoz.
Egy ukrán támadás után mintegy 556 ezer ember maradt áram, további 200 ezer pedig ivóvíz nélkül a határ menti Belgorod megyében.
Grönlandnak Dánia megkerülésével, közvetlenül az Egyesült Államokkal kellene tárgyalnia Donald Trump megújuló területfoglalási ambíciói közepette.
Az Ukrajnának nyújtandó amerikai biztonsági garanciákról szóló kétoldalú dokumentum lényegében készen áll arra, hogy legfelsőbb szinten véglegesítsék.
Az európai energiapiac jelentős átalakulás előtt áll: február végétől radikálisan meghosszabbodik a földgáz- és áramszerződésekkel folytatott kereskedés időtartama,
A Lidl Franciaországban több száz reklámja miatt kapott hatalmas bírságot, mostantól nem sugározhat tévés hirdetéseket.
Az Egyesült Államok szerdán két, Venezuelához köthető olajszállító hajót foglalt le az Atlanti-óceánon,
Az Egyesült Államok kilép több tucat nemzetközi szervezetből, köztük az ENSZ legtöbb szakosított szervezetéből, bizottságából.
Az eset nyílt politikai konfliktussá eszkalálódott a szövetségi kormányzat és a városvezetés között.
Donald Trump unokája, a 18 éves Kai Trump első podcastinterjújában őszintén beszélt arról, milyen kihívásokkal jár a titkosszolgálat állandó jelenléte a magánéletében.
A CIA egykori kémelhárítási vezetőjét 1994-ben ítélték el a Szovjetunió, majd Oroszország javára csaknem egy évtizeden át folytatott kémtevékenysége miatt.
Maduro uralma a kínai kapcsolatok is meggyengültek Venezuelában, ennek viszont az Egyesült Államok örül a legjobban.
Egy nyomozás derítette ki, hogy Oroszország az Egyesült Arab Emírségeken keresztül, hamisított dokumentumok segítségével jutott hozzá az amerikai Starlink műholdhálózathoz.
Esik a nyersolaj ára, és visszaestek az ázsiai részvénypiacok is: a befektetők a venezuelai politikai fordulat és az ország óriási kőolajtartalékainak sorsa miatt aggódnak.
Marco Rubio külügyminiszter a kongresszus tagjainak t.artott zárt ajtós tájékoztatón kijelentette, hogy a kormány Grönlanddal kapcsolatos fenyegetései nem egy küszöbön álló inváziót jeleznek
Az olajat piaci áron adják tovább, a bevétel felhasználását Donald Trump felügyeli.
Az Egyesült Államok katonai akcióban letartóztatta és New Yorkba szállította a venezuelai államfőt szombaton, ennek viszont hatása lehet az energiaszektorra.