Kiderült, hova vándorol a legtöbb szavazó: ezekben a fővárosi kerületekben elképesztő lesz a zsúfoltság
Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel.
Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel.
Még négy napig, csütörtökön 16 óráig kérhet a szavazáshoz mozgóurnát a helyi jegyzőtől levélben vagy elektronikus azonosítás nélkül a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán.
A levélben szavazó választópolgárok, akik nem kapták meg postai úton a levélcsomagjukat, hétfőtől személyesen kérhetik annak pótlását.
A Mountex úgy határozott, hogy a választás napján minden boltját zárva tartja, annak érdekében, hogy mindenki kényelmesen szavazhasson.
Bár az amerikai elnök már a következő nagy politikai kihívást keresi, a környezete megosztott a folytatást illetően.
Az első szavazók idén nemzeti színű karkötőt kapnak, a szavazólapokat pedig speciális vízjellel védik.
A kormányfő ezzel arra a geopolitikai nyomásra utalt, amelyet Washington gyakorol a sarkvidéki szigetre.
2026-ban több mint 40 országban tartanak választásokat, de a nemzetközi figyelem három országra összpontosul
Több mint 78 ezer választási értesítő érkezett vissza kézbesíthetetlenül a Nemzeti Választási Irodához.
Március 31-én lesz a tavaszi óraátállítás 2026-ban. Mutatjuk, mit érdemes ennek kapcsán tudni.
A Rajna-vidék–pfalzi tartományi választás előzetes eredményei a CDU győzelmét és az SPD visszaesését mutatják.
A brit Munkáspárt egyre nyíltabban beszél a Brexit okozta gazdasági károkról, és szorosabb kapcsolatot keres az Európai Unióval.
Minden idők negyedik legnagyobb Ötöslottó‑nyereménye, 5,9 milliárd forint lesz a tét a szombati sorsoláson, ezzel együtt újra fellángoltak az összeesküvés-elméletek az interneten.
A 63 éves sportvezető a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, ezzel újabb öt évre biztosította pozícióját a katalán klub élén.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még február végén hirdette meg árverésre a vasúttársaság debreceni központját.
Ezzel a csökkenő támogatottságot és a szélsőjobboldal erősödését próbálja megállítani.
A német politikát komoly figyelmeztetés érte a baden-württembergi tartományi választás után.
Xavi szerint három éve visszatérhetett volna az argentin legenda, Lionel Messi, de az elnök megfúrta a transzfert.
Még nem tudni, hogy valóban bevezetik-e az osztályozók rendszerét, de két meccsnap elhalasztásáról már döntött az elnökség.
Bár a népszavazás pontos időpontjáról még nem született végleges döntés, a tervek szerint a választók a közeljövőben az urnák elé járulhatna.