Brutális sportfogadási botrány indulhat: erre senki nem számított, meddig érnek a szálak?
A cégek között iráni, valamint az oroszok által megszállt Krím-félszigeten működő vállalatok is találhatók.
A cégek között iráni, valamint az oroszok által megszállt Krím-félszigeten működő vállalatok is találhatók.
A terveket kedden mutatták be a szövetség nemzeti válogatottak versenyeiért felelős bizottságának.
A Bayern Madridban, az Arsenal pedig Lisszabonban igyekszik előnyt gyűjteni a visszavágóra, könnyű dolga azonban egyik csapatnak se lesz.
Az NB I-es csapatok 2024-ben közel 27 milliárd forintot költöttek a futballisták bérére - ez az UEFA pénzügyi körképéből derült ki.
A május 30-i budapesti Bajnokok Ligája-döntő felvezető műsorában a The Killers ad koncertet a Puskás Arénában.
A szaúdi tulajdonú Newcastle United egyre távolabb kerül attól a céljától, hogy 2030-ra a világ élmezőnyébe tartozzon.
Az UEFA elutasította az angol klubok azon kérését, hogy a következő idénytől 28 főre bővítsék a Bajnokok Ligája-kereteket.
A szövetségi kapitány döntései komoly jelzésértékkel bírnak arra nézve, hogy ki utazhat az Egyesült Államokba az angol labdarúgók közül.
Pep Guardiola "tökéletes meccset" vár csapatától, bár a történelem nem az angolok mellett szól a Real elleni visszavágó előtt.
Az Arsenal és a Bayer Leverkusen párharca a múlt heti döntetlen után teljesen nyílt, addig a Bodø/Glimt, a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is megnyugtató előnnyel fordul.
A Premier League 10,75 millió fontos pénzbírságot szabott ki a Chelsea-re, emellett felfüggesztett felnőtt igazolási tilalommal is sújtották őket.
Bár papíron a portugál Braga számít esélyesebbnek, a Ferencváros győzelemre készül az Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtök esti, hazai mérkőzésén.
A mai játéknap kiemelt összecsapásain a címvédő Paris Saint-Germain a Chelsea-t fogadja, a sérülések miatt megtizedelt Real Madrid pedig a Manchester Cityt látja vendégül.
Az UEFA komoly aggodalmát fejezte ki a Premier League új pénzügyi szabályrendszere miatt, álláspontjuk szerint túl sokat költhetnek játékosokra a bevételeikből.
Az UEFA a torniói események miatt kitiltotta a Galatasaray szurkolóit a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágójáról.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke a rasszizmus elleni küzdelem jegyében azonnali kiállítást javasol azoknak a játékosoknak, akik a pályán zajló szóváltások közben eltakarják a szájukat.
Portugáliába megy a Fradi, ám a párharcot itthon kezdi két hét múlva. Továbbjutás esetén görög vagy spanyol ellenfél következik.
Az Északi-sarkkör közeléből érkező együttes kedd este Milánóban is legyőzte az Intert, és ezzel bejutott a legjobb tizenhat közé – oda, ahol norvég csapat még sohasem járt.
A VAR-rendszer bevezetése Európa top ligáiban sem hozta meg a várt eredményeket, a technológia használata mindenhol viták kereszttüzében áll.
A videóbíró-rendszer (VAR) használata túlságosan "mikroszkopikussá" vált, és kezd eltávolodni eredeti céljától – figyelmeztet az UEFA bíráskodásért felelős igazgatója.