Kész, vége, ennyi volt? Komoly változás érik a Trump-Musk együttműködésben
Elon Musk bejelentette, hogy jelentősen csökkenti szerepvállalását a Trump-kormányzatban.
Elon Musk bejelentette, hogy jelentősen csökkenti szerepvállalását a Trump-kormányzatban.
Elon Musk bejelentette, hogy májustól több időt szentel a Teslának, miután az elektromos autógyártó jelentős profitcsökkenésről számolt be.
Miután a Wall Street újabb negatív hetet zárt, ezért hétfő reggel csökkenéssel indítottak az amerikai részvényindex-határidős jegyzések.
Több mint egymillió forinttal csökkent az elektromos gépjárművek átlagára 2024 első negyedévéhez képest.
A Tesla Model 3 hátsókerék-meghajtású Long Range változata papíron 700 kilométert is elmegy egy töltéssel. Kipróbáltuk, mit tud az autó a valóságban.
Vámmentes transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létesítése mellett foglalt állást Elon Musk.
Világszerte beszakadtak a tőzsdék Donald Trump szerda esti vámháborús bejelentései után.
A lakóközösség félelme főként a villanyautók feltételezett tűzveszélyességéből ered.
A kínai BYD autógyártó vállalat a hétfőn közzétett adatai szerint tavaly több mint harmadával növelte a nyereségét és csaknem harmadával az értékesítési árbevételét, ezzel megelőzte a Teslát.
Elon Musk szerint az Egyesült Államok kormányát 14 „varázspénz-számítógép” működteti, amelyek a semmiből teremtenek pénzt.
A Tesla-tulajdonosoknak aggodalomra adhat okot, hogy az Elon Musk vezérigazgató elleni növekvő ellenszenv miatt megszaporodtak a Tesla járművek elleni vandál támadások.
EM: másfél ezernél többet vennének már támogatással a legnépszerűbb gyártó autóiból.
Ahogy az amerikai tőzsde gyengélkedik, a „Magnificent Seven” technológiai óriásai is jelentős veszteségeket szenvedtek el, lehúzva az S&P 500 indexet.
A befektető szerint a vállalat egyértelműen válságban van, ami miatt az elmúlt hónapokban jelentős mennyiségű részvényt adott el.
Országszerte tüntetések zajlottak a Tesla bemutatótermei előtt szombaton, így szerepelt Elon Musk.
Az amerikai részvénypiacok jelentős esést szenvedtek el hétfőn, miután a befektetők aggodalmuknak adtak hangot Donald Trump vámintézkedéseinek negatív gazdasági hatásai miatt.
Elsők között tesztelhette a Pénzcentrum a Tesla világújdonságát, a ráncfelvarrott Model Y-t. Jót tett az autónak, hogy a gyártó külsőleg elengedte a "nagy Model 3" koncepciót.
Az egy évvel korábbi majdnem felére, 30 ezer 688-ra, 2022 augusztus óta a legalacsonyabb szintre csökkent februárban a Kínában gyártott Tesla-autók értékesítése a kínai piacon és külföldön.
Ha Neked is a Pénzcentrum autós kvízei a kedvenceid, ezt a becsapós kérdéssort mindenképpen ki kell töltened! Készen állsz? Hány kérdésre tudod a helyes választ?
A Tesla több mint 375 ezer autót hív vissza szervokormányhiba miatt, óriási a baj.