Titkos tervet eszelt ki Elon Musk? Tényleg a Tesla vezére lesz az USA következő elnöke?
Több demokrata törvényhozó is "elnöknek" nevezte Muskot, utalva arra, hogy szerintük túlzott befolyással bír a kongresszus döntéseire.
Több demokrata törvényhozó is "elnöknek" nevezte Muskot, utalva arra, hogy szerintük túlzott befolyással bír a kongresszus döntéseire.
Magyarországon is meg lehet rendelni az új Tesla Model Y-t. Első körben csak egy különleges, első szériás felszereltség elérhető 25 299 900 forintos kezdőárral.
A SpaceX hatalmas Starship rakétarendszere csütörtökön sikeresen felszállt a légkörbe hetedik pilóta nélküli tesztrepülésére.
Már a második típusból vásárolnának ötszáznál többet állami támogatással a vállalatok.
A Tesla hivatalosan is bemutatta Kínában a frissített Model Y-t, melyet Juniper néven emlegetnek.
A kínai gyártó hazai sikerei mellett nemzetközi terjeszkedésével is erősíti pozícióját, bár a nyugati vámok és jogi akadályok komoly kihívásokat jelentenek.
A 30 milliárdos keretösszeg több mint kétharmadát a múlt évben megpályázták, bő felét le is szerződték, közel ötödét már ki is fizették a nyerteseknek.
Bár folyamatosan érkeztek a baljós előjelek, csak idén szakadt át az addig kényszeres optimizmus védőfala és tört ki a pánik: az európai autóipar is nagy bajban van.
A Tesla Model Y-t nem kell senkinek bemutatni, ez Európa és a világ egyik kedvenc autója, ám mostani tesztünk alanya annyiban különleges, hogy hétszemélyes!
A Tesla Model Y már elérte az 500 darabos igényelt mennyiséget a céges elektromos autók pályázatán,
A Tesla jövőre indítja robotaxi szolgáltatását Kaliforniában és Texasban, saját flottával és emberi távkezelőkkel a biztonság érdekében.
Ezek a fontos technológiai, üzleti mérföldkövek gyökeresen átformálták a világot. Hallottál már róluk? Mit tudsz ezekről a fontos cégekről és azok termékeiről? Töltsd ki kvízünket!
A vállalati elektromos autó támogatási program új fordulatot vett: a BYD mellett a Tesla is felzárkózott a népszerűségi listán.
Ha érdekel az autók világa és szívesen tanulsz valami újat, a Pénzcentrum autós kvíze csak rád vár: válaszold meg mai kérdéseinket, mutasd, mit tudsz a négykerekűek világáról!
Októberben 866 ezer új autót állítottak forgalomba az Európai Unióban, ami enyhe, 1,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
A Xiaomi 130 000 elektromos autó kiszállítását tervezi idén, jelentősen növelve korábbi célkitűzéseit a SU7 szedán iránti fokozódó kereslet miatt.
A Goldman Sachs és a Morgan Stanley egyaránt optimista előrejelzést adott az S&P 500 indexre, szerintük 2025 végére elérheti a 6 500 pontot.
Donald Trump csapata azt tervezi, hogy megszünteti az elektromos járművekre vonatkozó adókedvezményt az adóreform részeként.
A Tesla-vezér azt mondta, céljuk a 6500 milliárd dolláros amerikai költségvetés 2000 milliárd dolláros megnyirbálása, de ez szakértők szerint lehetetlen.
Ha érdekelnek ezek a négykeréken guruló csodák, töltsd ki a Pénzcentrum mai kvízét és áruld el nekünk, mi mindent tudsz a luxusautók világáról! Készen állsz a megmérettetésre?