Csendben és lassan elsorvad több tízezer magyar: őket ebből semmi sem rántja ki, láthatatlan a munkájuk
A 40 és 75 év közötti magyarok harmada küzd rendszeres magánnyal, miközben rengeteg időt fordítanak mások gondozására.
A 40 és 75 év közötti magyarok harmada küzd rendszeres magánnyal, miközben rengeteg időt fordítanak mások gondozására.
Az elmúlt két évtized folyamatait vizsgálva kiderül, hogy a hazai életkilátások javulása drasztikusan lelassult.
Bár az elmúlt években az iskolaőrség bevezetésével próbálták kezelni az intézményekben megjelenő agresszió problémáját, a konfliktusok továbbra is jelen vannak az intézményekben.
Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.
Március 15-én ünnepeljük a magyar sajtó napját ebben a formában 1990 óta, ugyanis 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
A 40–75 éves magyarok többsége családja gondozása miatt háttérbe szorítja saját testi-lelki egészségét.
A Medián felmérése szerint a tudósok toronymagasan vezetik a bizalmi listát, miközben a politikusok és több állami intézmény megítélése kifejezetten gyenge.
A kormány nevében Olivia Bailey oktatási miniszter arra kérte a képviselőket, hogy a teljes tiltás helyett támogassák a rugalmasabb korlátozási keretrendszert.
A mai történelmi kvíz rávilágít, hogy nem is olyan régóta vannak a nőknek a férfiakkal közel egyenlő jogai Magyarországon és hogy még mindig lenne hová fejlődni.
A női nagymester arról beszélt: élete legnagyobb eredménye, hogy felszólalt a sakkvilágban régóta elhallgatott bántalmazások ellen.
Legnagyobb arányban még mindig a bankárokat, ügyvédeket, önkormányzati képviselőket és marketingeseket tartják olvasóink túlfizetettnek, és a mérnökök, könyvelők, orvosok kapnak leginkább megfelelő bért.
Elkészült a 2025-ös boldogságtérkép. Több mint 15 ezer válasz rajzolja ki, hol a legjobb, és hol a legnehezebb ma élni hazánkban. Mutatjuk az eredményeket!
Ki hinné, hogy Dániában, Hollandiában, Ausztriában Finnországban vagy Svájcban a legproblémásabb a külföldiek helyzete, vagy hogy a törökök, olaszok messze jobban bánnak a nőkkel.
Az EU-s rangsor negyedik helyét foglaljuk el: csak a lengyelek, lettek és svédek előznek bennünket.
Mikor van nőnap 2026-ban? Mutatjuk, mitől érdekes a nemzetközi nőnap eredete és mióta van nőnap. A története régebbre nyúlik vissza, mint hinnénk.
Az egyik legsúlyosabb elmaradás a nyugdíjak területén látszik: 2024-ben az uniós átlag szerint a 65 éves vagy annál idősebb nők nyugdíja 24,5 százalékkal maradt el a férfiakétól.
A házasságkötések száma látványosan emelkedett: 2026 januárjában 2100 pár kötött házasságot, ami 31 százalékos, 497-es növekedést jelent éves alapon.
A magyar adat nem azt jelenti, hogy kimagaslóan népszerű lenne Trump, hanem azt, hogy az EU-n belül itt a legkisebb az elutasítás mértéke.
Az amerikaiak többsége úgy véli, hogy Donald Trump viselkedése kiszámíthatatlanabbá vált az életkorával.