Módosult az OTSZ: ezt írja elő az Országos Tűzvédelmi Szabályzat 2025-ben
Hat hónapról egy évre nőtt az időszakos felülvizsgálat, karbantartás periódusa több tűzvédelmi rendszer, berendezés esetében.
Hat hónapról egy évre nőtt az időszakos felülvizsgálat, karbantartás periódusa több tűzvédelmi rendszer, berendezés esetében.
Januártól már nemcsak a vendégtől kapott borravaló adómentes, hanem az is, amelyet a vendéglátó egység üzemeltetője ad.
A Pénzcentrum összegyűjtötte, milyen LED-izzók használata megengedett az autókban 2025. január 4-től.
Változik az elvihető mennyiség, illetve méretkorlátozásokat is bevezettek. Emellett a Tisza-tó esetében új helyi horgászrend született.
Létezik egy olyan előírás, ami már több mint tíz éve a KRESZ része, mégis sok autós nem tartja be.
A GVH évente számos eljárást indít azok ellen a vállalatok ellen, amelyek versenytorzító vagy fogyasztókat megtévesztő módszerekkel próbálnak előnyhöz jutni.
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) 2025-re 10 százalékos áremelést jelentett be a legtöbb területi jegyre, amit a növekvő költségek és sürgető beruházások indokolnak
Minden magyar sofőrnek illik ismernie a helyes választ ezekre a kérdésekre: töltsd ki a Pénzcentrum KRESZ kvízét és tedd próbára tudásod! Vajon sikerül átmenned a teszten?
Új törvény készül a nők kötelező fejkendőviseléséről Iránban, a tervezet szövegét vasárnap a helyi sajtóban is ismertették.
A rollereket kitiltják a gyalogos övezetekből és a kerékpárutakról. Szigorítják a tilosban való parkolás büntetését, valamint a robogók és a motorok bukósisak nélküli vezetését.
A szakértők szerint az új szabályozás eltávolodna az autósközpontú megközelítéstől, és nagyobb figyelmet fordítana a sérülékeny közlekedőkre.
A tervek között szerepel, hogy a cipzárelv bevezetésével kötelezővé tennék a megszűnő sávban haladó autós beengedését.
Számos hiányosságot találtak az október elsején életbe lépő, humán ágazatokat érintő törvénymódosítással kapcsolatban.
Oktatással, nyugdíjjal, téligumival és a fűtéssel is foglalkoztunk - többek között - ezen a héten a Pénzcentrumon.
A szigorodó energetikai szabályok az építő iparág legnagyobb szereplőit is kihívás elé állították. Idén már az új követelményeknek kellett megfelelni.
A Mercedes-Benz vezérigazgatója a károsanyag-kibocsátási szabályok enyhítését és az európai versenyképesség fokozását sürgeti egy vasárnap megjelent interjúban.
Munkavégzésük idején fehér blúzt, illetve inget, valamint sötét szoknyát, illetve nadrágot kell viselniük a kormányablakok dolgozóinak - ezt írja elő egy tegnap megjelent rendelet.
A kéménysepréssel kapcsolatos szabályok az elmúlt években sokat változtak.
Az elmúlt napokban két tinédzser tragikus halálát okozta a figyelmetlenség és a KRESZ szabályok megszegése a síneken.
Fokozatosan kötelező lenne a bukósisak, új szabályok vonatkoznának a gyalogosokra és a rollerek szabályozása is hangsúlyos lesz az új KRESZ-ben.